2007-12-31 09:32:42

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka üzenete a taizéi találkozó résztvevőihez


A december 28. és január elseje közötti találkozón, amelyet a taizéi közösség idén Genfben tart, mintegy 40 ezer fiatal vesz részt.

I. Bartolomaiosz hozzájuk intézett üzenetében elismeri, hogy nincs könnyű dolguk azoknak a fiataloknak, akik napjaink társadalmaiban az evangélium szerint akarnak élni. Korunkat ugyanis az értékek relativizmusa uralja. A fiataloknak gyakran szembe kell nézniük a hazugsággal, az emberi méltóság megcsúfolásával, a társadalmi igazságtalanságokkal, mások kihasználásával, az erőszakkal.

Bár egyedül Krisztus ad választ a világot gyötrő problémákra, ne feledjük, hogy nem pusztán a társadalom megújítójáról van szó. A Jézusba, mint Messiásba vetett hit, az Istenbe, az Úrba vetett hit – írja taizéi üzenetében I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka. Nem létezik Krisztuson kívül más út, igazság és igazságosság. Ha az ember nem mond le arról a vágyáról, hogy mások felett uralkodjon, akkor soha nem élheti meg Isten igazságosságát.

A pátriárka áldott közösségnek nevezi Taizét, és azért imádkozik, hogy az idei találkozó szikraként alakítsa át a résztvevők életét, és hozza azt összhangba a Világosság Atyjának kívánságaival.







All the contents on this site are copyrighted ©.