2007-12-31 11:01:31

A család rendkívül magasrendű, szent értékére emlékeztetett a Pápa az Úrangyala elimádkozásakor


A naptári év utolsó vasárnapján délben, az Úrangyala elimádkozásakor a szokottnál is nagyobb hívősereg töltötte meg a karácsonyfával és impozáns betlehemi jászollal díszített Szent Péter teret. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya a család pótolhatatlan értékére, szerepére hívta fel a figyelmet.

Ma a Szentcsaládot ünnepeljük – mondta XVI. Benedek. Máté és Lukács evangéliumát követve tekintetünket Jézusra, Máriára és Józsefre emeljük, és imádjuk Isten misztériumát, aki asszonytól, a Szűz Máriától akart megszületni és úgy lépett be világunkba, mint minden más ember. Ezáltal megszentelte a család valóságát, elhalmozta azt isteni kegyelemmel, és maradéktalanul kinyilatkoztatta hivatását és küldetését. A családra nagy figyelmet fordított a II. vatikáni zsinat – folytatta beszédében a Pápa.

A házastársak sajátos hivatása a családban, hogy egymásnak és gyermekeiknek a hit és Krisztus szeretetének tanúi legyenek – idézett a Szentatya a „Lumen gentium” k. dogmatikus konstitúcióból. A keresztény család így részt vesz az egyház prófétai hivatásában: „fennhangon hirdeti mind Isten országának jelenlévő erőit, mind a boldog élet reményét”.

A Pápa ezután utalt szeretett elődére, II. János Pálra, aki fáradhatatlanul hirdette a „Gaudium et spes” k. zsinati lelkipásztori konstitúció tanítását: „A személy, valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével”. Az egyház tehát elkötelezte magát, hogy óvja és növelje a házasság és a család „természet adta méltóságát és kivételesen szent értékét”.

Ezzel a célkitűzéssel folyik ma Madridban egy fontos kezdeményezés - mondta a Pápa, majd spanyolul szólt videó összeköttetés révén a résztvevőkhöz. Szeretettel köszöntötte őket, élükön a bíborosokkal, püspökökkel és papokkal. Isten Fia misztériumát szemlélve, aki Mária és József szeretetétől körülvéve jött el a világra, a Pápa arra buzdította a keresztény családokat, hogy életükben tapasztalják meg az Úr szeretetteljes jelenlétét.
Krisztus emberek iránti szeretete ösztönözze őket arra, hogy tanúságot tegyenek a világ előtt az emberi szeretet, a házasság és a család szépségéről.

A család, amely egy férfi és egy nő felbonthatatlan egységén alapul, az a kiváltságos hely, amelyben az emberi élet befogadásra és oltalomra talál, kezdetétől fogva egészen természetes végéig. Ezért a szülők alapvető joga és kötelessége, hogy gyermekeiket hitben neveljék azokra az értékekre, amelyek méltóvá teszik az emberi életet. Megéri a fáradságot, hogy a családért és a házasságért dolgozzunk, mert megéri a fáradságot, hogy az emberért tevékenykedjünk. Az ember ugyanis Isten legértékesebb teremtménye.

A Pápa ezután a gyermekekhez fordult, hogy imádkozzanak szüleikért és testvéreikért. A fiatalok kövessék nagylelkűen házasságra, papi vagy szerzetesi hivatásra szóló meghívásukat. Az idősek és a betegek találják meg a szükséges segítséget és megértést.

A házastársakat arra buzdította, hogy számítsanak mindig Isten kegyelmére, hogy szeretetük egyre termékenyebb és hűségesebb legyen. Végül Mária oltalmába ajánlotta őket, aki „igen”-jével megnyitotta világunk kapuját Istennek – idézett „Spe salvi” k. enciklikájából.

Az Úrangyala elimádkozása után a Pápa franciául, angolul, németül, spanyolul és lengyelül köszöntötte a zarándokcsoportokat, majd az olasz hívekhez fordulva mindenkinek boldog újévet kívánt.








All the contents on this site are copyrighted ©.