2007-12-28 18:43:55

Pápai üzenet a Katolikus Akció fiataljainak szentföldi zarándoklatára


„A béke és az egység fiatal zarándokai párbeszédben az emberi család, mint a béke közössége érdekében” témával kezdődik világméretű zarándoklat a Szentföldre december 29. és január 5. között. A kezdeményezésben 150, 18-30 év közötti fiatal vesz részt a helyi Katolikus Akció képviseletében 25 országból a világ minden részéről. Ehhez a csoporthoz csatlakozik majd kb. 20 izraeli és palesztin fiatal.

A zarándoklat állomásai között van Betlehem, Jeruzsálem, Jerikó, Názáret, Kafarnaum és a Tábor-hegy, valamint más bibliai kötődésű helyek. A szentföldi látogatásuk során a fiataloknak lehetőségük nyílik, hogy találkozzanak helyi egyházi személyekkel, többek között Michel Sabbah jeruzsálemi latin szertartású pátriárkával és P. Pierbattista Pizzaballa szentföldi ferences kusztossal. A zarándoklat résztvevői ellátogatnak továbbá a Karitász betlehemi gyermek kórházába és a názáreti Szent Antal Központba.

A zarándoklat célja, hogy rendhagyó alkalmat biztosítson a fiataloknak a hitbeli növekedésre azokon a helyeken, ahol az Úr testté lett, meghalt és feltámadt, valamint hogy hozzájáruljon egy igazságosabb és békésebb társadalom építéséhez a Szentföldről kiindulva. A stabil és szolidáris békés együttélést kereső három vallás híveivel való kapcsolat növeli majd a fiatalokban a hivatást arra, hogy hidak építőivé, valamint a vallások és kultúrák közötti párbeszéd előmozdítóivá váljanak.

Egy másik alapvető vonatkozása a zarándoklatnak, hogy a Katolikus Akció nemzeti és egyházmegyei szervezetei valamint a szentföldi plébániák között testvéri kapcsolatokat alakítson ki. Ezáltal támaszt és bátorságot nyújtson a szentföldi keresztény fiataloknak, akik arra kényszerülnek, hogy súlyos társadalmi és gazdasági nehézségek között éljenek.

A zarándoklat résztvevőinek Tarcisio Bertone bíboros államtitkár aláírásával XVI. Benedek pápa elküldte üzenetét. Ebben a Pápa utal rá, hogy az első Béke világnap alkalmából VI. Pál pápa megbízta az olasz Katolikus Akció egy fiatal csoportját, hogy Betlehemben, a Születés-barlangban helyezzen el egy lámpást az egész emberiség eszményei, reményei és kiengesztelődéshez kapcsolódó várakozásai jelképeként. XVI. Benedek most a fiatalokra bízza a 2008-as Béke világnapi üzenetet, hogy közvetítsék a szentföldi keresztény társaiknak.

Majd annak a kívánságának ad hangot, hogy Isten segítségével a fiatalok tudják megsokszorozni a testvériség és a szolidaritás kapcsolatait. Továbbá a fiatalok biztosítsanak folytonosságot a találkozás és a barátság élményeinek, hogy a Szentföldön élők ne érezzék elhagyatottnak magukat, hanem az egyetemes egyház nagy családja teljes értékű tagjainak. Végül XVI. Benedek arról biztosítja a fiatalokat, hogy imáival kíséri zarándoklatukat, hogy az a lehető legjobb módon sikerüljön és hozza meg a remélt eredményeket.







All the contents on this site are copyrighted ©.