„Az evangélium hirdetése meggyógyítja a világot a szekularizáció sebeitől” – XVI. Benedek pápa karácsonyi beszéde a Római Kúria tagjaihoz

Karácsony és az év végének közeledtével a Szentatya a hagyománynak megfelelően a bíborosokhoz és a Római Kúria tagjaihoz intézett beszédében felelevenítette az elmúlt hónapok főbb eseményeit.
 
Mindenekelőtt hosszasan elemezte májusban tett brazíliai zarándoklatát. Apostoli látogatásának az volt a célja, hogy találkozzon a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák V. Közgyűlésének tagjaival, és általában véve az egész latin-amerikai földrész helyi egyházával. Kiemelte utazásának főbb pontjait.

Különösen emlékezetében maradt az az ünnepélyes találkozó, amelyre a fiatalokkal került sor São Paolo stadionjában. A hideg ellenére a résztvevőket nagy belső öröm egyesítette, annak a közös akarata, hogy Jézus Krisztus Lelkének megfelelően mindnyájan a kiengesztelődés szolgái, a szegények és szenvedők barátai kívánnak lenni. Léteznek olyan tömegmegmozdulások, amelyek egyetlen utóhatása az önmeghatározás. Ezek résztvevői hagyják, hogy magukkal ragadja őket a ritmus és a hang mámorító hatása, és csak önmaguk számára okoznak örömet. A brazil ifjúsággal való találkozás azonban megnyitotta a lelkeket. Azon az estén mély szeretetközösség jött létre a Pápa és a fiatalok között, az együttlét az egymásért való létet eredményezte. Nem menekülést jelentett a mindennapi élettől, hanem átalakult olyan erővé, amely új szempontok szerint fogadja el az életet. A Pápa most köszönetét fejezte ki a találkozón résztvevő fiataloknak, jelenlétükért, énekeikért, szavaikért, imáikért, amelyek belsőleg megtisztították, és jobbá tették mindnyájukat mások számára is.

„Felejthetetlen az a nap is, amikor püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és világi hívek sokaságának részvételével szentté avathattam Galvão testvért, Brazília fiát, az egyetemes egyház számára. Képmása, amely mindenütt látható volt, a szív jóságát sugározta. Ennek forrása pedig a Krisztussal való találkozása, szerzetesi közösségével való kapcsolata volt” – mondta a Szentatya. Azt az ígéretet kaptuk, hogy Krisztus második eljövetelekor, szentjeitől körülvéve jelenik meg. Ezért minden szent már Krisztus visszatérésének egy kis darabját jelenti. Krisztus nem a múlté és nem is egy távoli jövő – tette hozzá a Pápa. Szentjei társaságában már most közeledik napjaink emberei felé.

A Pápa felidézte még a Reménység Háza rehabilitációs központban tett látogatását. Itt olyan fiatalok tartózkodnak, akik a kábítószer rabságából szabadulva visszanyerik reményüket. A Pápa mindenekelőtt az Isten által teremtett világ gyógyító, megújító erejét tapasztalta meg. A széles völgyet körülvevő hegyek az ég felé irányítják a tekintetet és egyben védelmet nyújtanak. A központot gondozó kármelita szerzetesnők kápolnájának tabernákulumából kristálytiszta víz tör elő, idézve Ezekiel prófétát. A víz megtisztítja a földet, amelyből életet adó fák nőnek ki. Meg kell védenünk a teremtett világot, nemcsak szükségleteinknek megfelelően, hanem mint a Teremtő üzenetét, a szépség, az ígéret és a remény adományát. Az embernek szüksége van a természetfölöttire – hangsúlyozta beszédében a Szentatya. Ha figyelmen kívül hagyjuk Istent, akkor az embernek saját erejéből kell leküzdeni a világ korlátait, megnyitni maga előtt azt a végtelen teret, amelyért teremtve lett. Ekkor a kábítószer szinte szükségszerűvé válik. Az ember azonban hamarosan rádöbben, hogy ez a végtelenség hiú ábránd, egyfajta ördögi grimasz. Ott a brazíliai Reménység Házában a világ korlátait valóban legyőzik, megnyílik a tekintet Isten, életünk távlatai felé és bekövetkezik a gyógyulás.
A Szentatya emlékeztetett még a brazil püspökökkel való találkozására a São Paolo-i székesegyházban. A szertartás azért is felejthetetlen volt, mert a város szegény fiataljaiból álló zene- és énekkara kísérte. Olyan szépségnek a részeseivé tették a jelenlévőket, amely révén leküzdjük a világ hétköznapi életének korlátait és érzékeljük azt a nagyobb valóságot, amely Isten szépségéről biztosít bennünket.

A Pápa végül az aparecidai összejövetelt idézte fel. Itt különösen nagy hatást gyakorolt rá a Szűzanya kis szobra, amelyet halászok hálója hozott a felszínre, és ezt követően bőséges halfogásban volt részük. A szegények Szűzanyja maga is szegénnyé és kicsinnyé lett. A hit és a szegények iránti szeretet hozta létre alakja körül a kegyhelyet, amely Isten szegénységére és Mária alázatára emlékeztet. Nap mint nap menedéket nyújt az imádkozók és reménykedők számára.

A Szentatya emlékeztetett az összejövetel témájára: „Jézus Krisztus tanítványai és misszionáriusai, hogy Őbenne legyen életük”. A kulcsszó ebben az összefüggésben a valódi élet megtalálása. A latin-amerikai keresztények, és velük együtt a világ összes kereszténye arra kapott meghívást, hogy még jobban Krisztus tanítványaivá váljanak. Ez azt jelenti, hogy jobban meg kell ismernünk Krisztust a szentírás, az egyház közös imái, a szentségek, a szentek tanúsága által. Krisztust soha nem ismerhetjük meg pusztán elméletileg. Ismerhetjük az egész szentírást anélkül, hogy valaha is találkoztunk volna vele. A katekézis soha nem lehet pusztán értelmi tanítás, mindig meg kell valósítani azt a Krisztussal való szeretetközösségben, gyakorolva az alázatot, az igazságosságot és a szeretetet. Csak így haladhatunk előre Jézus Krisztussal, csak így érthetjük meg a szentírást és találkozhatunk vele. Ha megismerjük Krisztust, Istent ismerjük meg és csak Istentől kiindulva érthetjük meg az embert és a világot, amely egyébként értelmetlen kérdés marad.

A kereszténységben Jézus Krisztus tanítványait hívőknek nevezik. A hit mindent magába foglal. A hitben kapjuk meg a krisztusi igazságosságot, a hitet éljük meg és adjuk át. Az aparecidai záródokumentum mindezt konkréttá teszi, amikor az evangéliumi jó hír szemszögéből tárgyalja a következő témákat: az emberi méltóság, az élet, a család, a tudomány és technológia, az emberi munka, a föld javainak egyetemes elrendeltetése és a környezetvédelem.

Jézus Krisztus tanítványa egyben legyen misszionárius, az evangélium hírnöke. Vitathatatlan, hogy ma mindnyájunknak a tolerancia és a kölcsönös tisztelet jegyében kell együttműködnünk. A katolikus egyház ezért nagy erővel kötelezi el magát: ezt hangsúlyozták az Assisiben megrendezett találkozók, valamint a nápolyi összejövetel. A Pápa utalást tett arra a levélre, amelyet október 13-án küldött számára 138 muzulmán vallási vezető, tanúságot téve közös elkötelezettségükről a világbéke érdekében. A Szentatya örömmel válaszolt nekik, kifejezve meggyőződéses csatlakozását nemes céljaikhoz, hangsúlyozva, hogy sürgető szükség van az értékek együttes védelmére, a párbeszédre és az együttműködésre. Annak közös elismerése, hogy egyetlen Isten létezik, aki gondviselő Teremtő és mindnyájunk egyetemes ítélő bírája, előfeltételt jelent a személy méltóságának tényleges közös védelméhez, egy igazságosabb társadalom építéséhez.

A párbeszéd és az együttműködés azonban nem jelentheti azt, hogy nem közvetíthetjük Jézus Krisztus üzenetét és nem kínálhatjuk fel a világnak a belőle fakadó reményt. Aki megismert egy nagy igazságot, annak kötelessége, hogy másoknak is továbbadja azt. Jézus Krisztusban nagy világosság támadt, amit nem rejthetünk véka alá. A történelemnek, ahhoz, hogy beteljesedjen, szüksége van az evangélium hirdetésére minden nép számára. A Jézus Krisztussal és szentjeivel való találkozás révén az emberiség mérlegén megnövekedik a jó ereje, amely nélkül társadalmi programjaink nem válhatnak valósággá. A békével és az igazságossággal ellentétes hatalmi nyomásokkal szemben pusztán elvont elméletek maradnak – mondta XVI. Benedek pápa.

Aparecida tehát nem volt egy helytelen befelé fordulás, önmagunkra zárkózás. A közgyűlés helyesen határozta meg, hogy a Jézus Krisztussal és evangéliumával való új találkozás olyan erőket támaszt, amelyek révén képesekké válunk helyes válaszokat adni korunk kihívásaira.
A Pápa folytatva a bíborosokhoz intézett karácsonyi beszédét ezután a Kínai Népköztársaság helyi egyházához a júniusban intézett levélről szólt. Ebben kifejezte mély lelki közelségét Kína minden katolikusa részére és nagyrabecsülésének adott hangot az egész kínai nép iránt. Megjelölt továbbá néhány irányvonalat a helyi egyház életét érintő problémák megoldására. Jelezte, hogy a Szentszék készen áll a polgári hatóságokkal építő párbeszédet folytatni a katolikus közösségre vonatkozó kérdésekről. A levelet nagy örömmel és hálával fogadták a kínai katolikusok – állapította még meg a Szentatya.

Felidézte még ausztriai és loretói zarándoklatát, amely mindkettő a Mária tisztelet jegyében zajlott. Máriával Krisztusra tekintve megtaláltuk a Világosságot, amely a világ minden sötétségében megmutatja számunkra az utat.

A Szentatya szólt a nápolyi találkozóról, ahol szintén megtapasztalta az evangéliumból fakadó örömet.

Természetesen jelentősek azok a problémák, amelyek napjaink szekularizációjából fakadnak, amelyek az ideológiák nyomására merülnek fel, amelyek a minden mást kizáró racionalitás felé irányítják az elvilágiasodott tudatokat. Ezzel szemben a keresztények tudják, hogy az Úr megtartja ígéretét: „Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Ennek a bizonyosságában induljunk bizalommal az újesztendő felé. Mária anyai tekintete kísérjen bennünket, aki magát az Úr szolgálóleányának nevezte. Oltalma biztonságot és reményt ad – mondta végül a Szentatya és áldásával búcsúzott a Római Kúria nagy családjától.