2007-12-18 17:19:03

Az algíri érsek elítéli a városban történt terrorista támadásokat


„Mi keresztények az algériai társadalommal vagyunk, ez hivatásunk része” – mondta Henri Teissier érsek. Mély együttérzését fejezte ki a terrorista merényletek áldozatai miatt. December 11-én, múlt kedden Algéria fővárosában elkövetett erőszakos cselekmények több mint tíz halottat, valamint számos sebesültet követeltek. A két pokolgép az alkotmánytanács és a legfelsőbb bíróság épülete, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi képviselete előtt robbant fel. „Együtt szenvedünk a néppel a béke elleni fenyegetések miatt és osztozunk a fájdalomban” – hangsúlyozta Teissier érsek.

Az Osservatore Romano vatikáni napilapnak adott nyilatkozatában a főpásztor emlékeztetett az országban uralkodó nehéz helyzetre. A lakosság hosszú évek óta szenved az erőszaktól és a terrorista fenyegetésektől. A vallásközi elkötelezettségéről ismert algíri érsek rámutatott, hogy szükség van a keresztények és muzulmánok közötti kapcsolatok javítására az országon belül és kívül. Az iszlám szélsőségesek ugyanis az iszlamofóbiát használják fel a fiatalok megszólítására, gyűlöletet és a Nyugat elleni harcot szítva.
Teissier érsek aláhúzta a nyugati országok felelősségét a feszült légkör táplálásában. Az iszlám országok elleni háború kedvez a terrorista ideológiák terjedésének, amelyek a bosszú és a harag érzését felhasználva igyekeznek új követőket toborozni.








All the contents on this site are copyrighted ©.