2007-12-17 09:31:21

"Spe salvi" - Kránitz Mihály teológia professzor kommentárja


Kránitz Mihály atya, a PPKE Hittudományi Karának teológia tanára a pápai dokumentum harmadik pontjához fűzi elmélkedését RealAudioMP3


XVI. Benedek pápa a Spe salvi – A reményben megváltva kezdetű november 30-án közzétett körlevelében kifejti, hogy a jelen akkor válik élhetővé, amikor a jövőnek egy pozitív célja és valósága van. Még akkor is, ha részleteiben nem is tudjuk, mi vár ránk, mert az életünk nem a semmiben folytatódik, illetőleg végződik. A mai hírekre és információkra kiéhezett világban ezért a kereszténység nem csak egy egyszerű hír, nem pusztán tájékoztató, sokkal inkább megvalósító jelleggel bír. Ezért az evangélium sem egyszerűen ismereteket közöl, hanem életátalakító igéket. Ahogy már az Ószövetségben is hallottuk Izajásnál: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé teszi… éppen úgy lesz a szavammal is… Végbeviszi akaratomat.”


Az egyház 2000 éves, és a Szentatya jelenlegi tanításában is az idő és a jövő sötét ajtaja feltárult előttünk. Aki rendelkezik ezzel a keresztény reménnyel, az másképpen él, mint a többiek, a neki adott új élet alapján. A Szentatya ezek után felteszi azt a kérdést, hogy miben is áll ez a remény, mely valójában maga a megváltás. Röviden úgy foglalja össze, hogy ennek lényege az igaz Isten ismeretére való eljutás. Számunkra, a ma élő keresztények számára ez a remény már nem ilyen megdöbbentő jellegű, mint a kezdeti időkben volt. Sőt majdhogynem felfoghatatlan. Tulajdonképpen az egész körlevél annak a tudatosítására szolgál, hogy a XXI. században élő hívő ember ne lankadjon hite megvallásában, szemben a sokszor csak a világra tekintő és önmagába forduló embertípussal.


A Szentatya ezen a ponton a körlevélben a szudáni származású afrikai Szent Bakhita Jozefina alakjára utal, aki éppen Darfur tartományban született, ahol, jól tudjuk, milyen fájdalmas események zajlanak napjainkban. Ezt a kislányt rabszolgakereskedők rabolták el kilencéves korában, és miután véresre verték, öt alkalommal is eladták szudáni kereskedőknek. Élete végéig több mint száznegyvennégy sebhely maradt meg a testén. Végül egy itáliai származású konzulhoz került, aki visszatérve hazájába magával vitte a lányt. Itt ismerte meg az igaz Istent, Jézus Krisztus Istenét. Ettől kezdve egy másik reménységgel is rendelkezett a földi szabadsága mellett. Mert nem csak az a remény élt benne, hogy egy kevésbé kegyetlen urat fog találni, hanem a nagy remény is, hogy szeretni fogják, és bármi legyen, ez a Szeretet várna rá. Ez a reménye váltotta meg őt, s többé nem érezte magát rabszolgának, hanem a szabad Isten leányának. Így élte meg, amit Pál apostol az Efezusiaknak írt, hogy „a remény nélkül Isten híján éltetek a világban”.


Amikor 1890. január 9-én vissza akarták vinni Szudánba, megkeresztelkedett, megbérmálkozott, és a velencei pátriárka kezéből fogadta az első szent áldozást. Hat évvel később, 1896. december 6-án a kanossziánus nővérek rendjében letette örök fogadalmát, és a sekrestye, valamint a kolostor portaszolgálatát látta el. Ezentúl életének nem volt más értelme, mint hogy azt a reménységet, amely őbenne megszületett, és amely őt megszabadította, minél szélesebb körrel megismertesse.












All the contents on this site are copyrighted ©.