2007-12-15 14:12:46

Az evangelizálás tiszteletben tartja és megbecsüli minden ember szabadságát


Angelo Amato érsek, a Hittani Kongregáció titkára a Vatikáni Rádiónak adott interjúban megvilágította az evangelizálással kapcsolatos jegyzéket, amelyet a Kongregáció december 14-én, pénteken tett közzé. Amint arról előző nap beszámoltunk arról, hogy a dokumentumot William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Angelo Amato érsek, a Kongregáció titkára, szalézi szerzetes, Ivan Dias indiai, és Francis Arinze nigériai bíboros mutatta be a sajtó képviselőinek.

Amato érsek a Vatikáni Rádiónak a következőkben foglalta össze a jegyzék jelentőségét. Közzétételének célja az, hogy felkeltse a figyelmet a missziós tevékenység iránt, és újabb ösztönzést adjon arra vonatkozóan, hogy ma is sürgető és nélkülözhetetlen az evangélium hirdetése minden nép számára. Egy idő óta terjedőben vannak olyan nézetek, miszerint az evangelizáció korlátozza mások szabadságát. E nézet szerint elég lenne hitünk egyszerű megismertetése, mivel az üdvösségre az egyház nélkül, más vallások követésével is el lehet jutni. Nem kell tehát hirdetni Krisztust, a megtérést, nincs szükség keresztségre és egyházra. A gyakorlatban ezt azt jelentené, hogy elég a társadalmi és karitatív jellegű szolgálat és az igazságosság, a béke és az emberi szolidaritás melletti elkötelezettség.

A Hittani Kongregáció titkára a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatát a következő gondolatokkal folytatta: A fenti helyzet oka elméleti jellegű. Több területen elterjedt előbb elvi, majd pedig gyakorlati síkon az a gondolat, hogy a vallási pluralizmus jogos, következésképpen megerősödött a vallási relativizmus: vagyis az az elképzelés, hogy a kereszténységhez hasonlóan minden valláson keresztül eljuthatunk az üdvösségre. Ez rendkívüli módon meggyengítette, sőt lerombolta a missziós lelkületet – állítja az interjúban Amato érsek. A jelenség nem egészen új. II. János Pál pápa már 1990-ben sürgette: úgy kell hirdetnünk Krisztust, mint az egész emberiség üdvözítőjét. A Hittani Kongregáció 2000-ben a „Dominus Jesus” nyilatkozatban feltárta a vallások pluralista teológiájának tévedéseit és ismét megerősítette a keresztény kinyilatkoztatás egyetemességét, a megtestesülés misztériumának üdvözítő egyedüliségét, az egyház üdvözítő egyetemességével együtt.

A Hittani Kongregáció most közzétett jegyzéke három antropológiai fogalmat hangsúlyoz: minden ember szabad abban, hogy megválassza vallását; képes arra, hogy keresse, és szabadon elfogadja a jót és az igazságot; és végül: joga van arra, hogy megossza másokkal nem csak anyagi, hanem lelki javait is. A Krisztushoz és az Ő igazságához való teljes csatlakozás nem kisebbíti az emberi szabadságot, hanem ellenkezőleg felemeli azt és a teljesség felé vezeti.
A Hittani Kongregáció titkára végül a Jegyzékkel kapcsolatban érinti az ökumenizmus kérdését is. A katolikus többségű országokban a többi vallás nagy szabadsággal rendelkezik, legtöbbször azonban nincs kölcsönösség. Vagyis a nem katolikus többségű országokban a katolikus egyház tevékenységét sok helyen prozelitizmussal, azaz tolakodó térítéssel vádolják. A Jegyzék hangsúlyozza a vallásszabadság tiszteletben tartását minden ember számára, tehát azok számára is, akik a katolikus egyházhoz szeretnének tartozni. Nincs szó tehát prozelitizmusról, hanem az emberi személy és vallási meggyőződése tiszteletéről. A katolikus egyház nem kényszerít senkit sem választásra, hanem felajánlja ingyenesen a kapott ajándékot.








All the contents on this site are copyrighted ©.