P. Szentmártoni Mihály jezsuita elmélkedése Advent 2. vasárnapjára

A keresztény lelkiség lényege: Jézusra irányított tekintet
(Iz 11,1-10; Rom 15, 4-9; Mt 3, 1-12)
Izajás próféta az eljövendő Messiásról énekel. Visszatérő refrénje az igazságosságtétel. Szívet melengető ének volt ez mindazok fülében, akiket igazságtalanság ért. És ki ne ismerne magára ezekben a szavakban, hiszen mindegyikünket ért valamiféle igazságtalanság az életben.
Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben a testvéri szeretetre buzdít. Fontos itt felfigyelnünk arra, hogy nem pusztán etikai, humánus szeretetről van szó, hanem az apostol Jézus Krisztus akaratára hivatkozik. Jónak lenni nem önkéntes időtöltés, hanem kötelesség és küldetés.A mai evangélium Keresztelő szent János példáján és szavain keresztül szól hozzánk, aki Isten országának közelségét hirdeti és megtérésre serkent. János a Jézus-központú élet példaképe. Azért született, hogy tanúságot tegyen az eljövendő Üdvözítőről és küldetését életével majd halálával tette hitelessé. Ha talán nem is ilyen gyökeres formában, de minden keresztény életnek ez az alapvető mintája: tanúságot tenni a feltámadt Krisztusról.


A régi időkben, amikor egy kimagasló személyiség, leginkább király vagy más uralkodó egy városba indult hivatalos látogatásra, futárt küldött maga előtt, hogy felkészítse az embereket a nagy eseményre, hogy megjavítsák az oda vezető utakat, hogy előkészítsék legjobb ruhájukat. Hasonló módon Krisztus első eljövetelének is voltak előfutárai és lesznek második eljövetelekor is (a nap, a hold és csillagok). Ám e kettő között van egy harmadik Jézus-jövetel is, amely most történik. Ilyen Úr-jövetel Jézus szentségi érkezése a szentáldozásban. Az Úr érkezik hozzánk vigasztaló szeretetében, bátorító igéjében, felemelő kegyelmében. Ő érkezik hozzánk a világ kis és nagy eseményeiben is. Ez az az érkezés, amelynek újra és újra elébe kell mennünk Isten hívására adott igenünkkel, mindennapi lelkiismeretbeli döntéseinkkel.


Jézus tehát állandóan érkezik, és ehhez a jöveteléhez is szükségesek az előfutárok. Ez mindannyiunk feladata, küldetés ez, amelyet Isten ránk ruházott megkeresztelkedésünk pillanatában. A keresztség által Isten ugyanis kiválasztott bennünket, hogy a történelem e pillanatában, azok között az emberek között, akikkel együtt élünk, a feltámadt Krisztus tanúi legyünk. Jánost maga Jézus szentelte fel erre a küldetésre, még anyja méhében. Hasonló módon érintette meg a mi lelkünket is a keresztség pillanatában. Szóval, tettel, életünkkel kell hirdetnünk, hogy Isten országa közel van.


Keresztelő szent János, ez a legkiválóbb előfutár példája segíthet bennünket abban, hogy jobban megértsük saját küldetésünket is. Az evangélium így mutatja be nekünk Jánost: "Abban az időben föllépett Keresztelő János és Júdea pusztájában ezt hirdette: Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa." Pontosan ezt kell nekünk is a világba belekiáltanunk: a mennyek országa közel van. Mi több, nekünk már azt kell hirdetnünk, hogy Isten országa megérkezett, itt van közöttünk, most valósul meg, most történik. Ezért a leglényegesebb dolog nem az, hogy várjuk Isten országának eljövetelét, hanem hogy belépjünk abba, ha kell, áldozatok és lemondások árán is.


Az előfutár életének legszebb pillanata az volt, amikor találkozott a Mesterrel, amikor meglátta, hogy feléje közeledik és felujjongott: "Íme az Isten báránya, íme aki elveszi a világ bűneit, íme az, akiről beszéltem nektek."
A mi életünkben is megvalósul ez a találkozás: a szentáldozásban ugyanazokkal a szavakkal köszöntjük Urunkat, mint János: "Íme, az Isten báránya..."
Ő pedig betölti lelkünket örömmel és bátorsággal, hogy előfutárai és tanúi lehessünk a történelem e pillanatában.


Keresztelő Jánosról beszéltünk. Nem ő azonban ennek az evangéliumi szakasznak a főszereplője. Krisztus Urunkról van itt szó, aki itt áll közöttünk, sajnos sokszor és sokak számára ismeretlenül vagy félreismerten. De nekünk hívőknek ez a jelenlét adja meg azt a biztos támpontot életünkben, amely a mai napig ihlette és erősítette a szenteket: Isten Emánuel, velünk van, együtt járja velünk életünk útját, szívén viseli sorsunkat, irgalmas szamaritánusként hajol le hozzánk, hogy enyhítse testi és lelki szenvedésünket. Mindenek után pedig tárt karral hazavár bennünket abba a Királyságába, amely második eljövetelével teljesedik majd be. Addig ismételten megtisztított lelkiismerettel és megújult hittel valljuk, hogy Jézus az Úr, akire rá merjük bízni életünket.