2007-12-06 16:50:46

Az albán államfő a Pápánál - tárgyaltak Koszovó státuszáról is


December 6-án, csütörtökön délelőtt XVI. Benedek pápa fogadta Bamir Topit, Albánia köztársasági elnökét. A politikus ezt követően találkozott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok vatikáni titkárával.

Az albán elnök háláját fejezte ki a katolikus egyháznak azért a segítségért, amelyet népének nyújtott, elsősorban a nevelési és segély-intézményeken keresztül - olvashatjuk a sajtónyilatkozatban, amelyet a Szentszék adott ki a találkozó után. Bamir Topi államfő egyben örömének adott hangot az egészségügyi és finanszírozási egyezmények miatt, amelyeket nemrég írtak alá. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés tovább folytatódhat "kulturális és spirituális szempontból" is. Az elnök tájékoztatta a Vatikánt az albán kormány legutóbbi lépéseiről, amelyek az ország főbb problémáinak megoldására, a jogállamiság megteremtésére, valamint az európai integrációra irányulnak. A felek kitértek Koszovó kérdésére is. Aláhúzták, hogy Koszovó végleges jogi státuszának rendezéséhez szükséges figyelembe venni az érintettek alapvető kéréseit, továbbá, hogy ki kell zárni az erőszak minden lehetőségét.

Albánia hárommilliós lakosának 85%-a muzulmán. A katolikusok ötszázezren vannak. Az átlagéletkort tekintve Európa legfiatalabb állama, a lakosság fele a mezőgazdaságban dolgozik. A gazdasági fejlődésben a politikai bizonytalanság ellenére az utóbbi években nagy haladás tapasztalható, de Albánia továbbra is Európa egyik legszegényebb országa, ahonnan folytatódik a nagyarányú kivándorlás.








All the contents on this site are copyrighted ©.