2007-12-05 17:24:22

„Advent legyen az az időszak, amikor ismét felfedezzük Istenhez fűződő kapcsolatunkat” – mondta XVI. Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson


A Szentatya folytatva katekézisét az ókeresztény írók közül most Aquileai Chromatius alakját idézte fel a híveknek. Szent Chromatius püspök a IV. században élt, feltehetően 407-ben vagy 408-ban halt meg. Archaikus neve ellenére tanítása soha nem veszíti érvényét – mondta a Pápa. Székvárosa, az északkelet-itáliai Aquileia a keresztény élet buzgó központja volt és sokat szenvedett a római császárok üldöztetésétől. Védekeznie kellett a barbárok külső támadásaival és a belső eretnekséggel szemben. Szent Chromatius írásaiból mintegy 40 homília maradt fenn az utókor számára. Tanítását a következő szavakkal összegezte a Pápa:

„Elsődleges elkötelezettsége az volt, hogy meghallgassa Isten Szavát, hogy azután képes legyen annak hirdetésére. Különösen kedves volt számára a Szentháromság misztériuma. Krisztusról azt tanította, hogy a megtestesült Ige valóságos Isten és valóságos ember: maradéktalanul emberré vált, hogy ajándékba adhassa nekünk istenségét.” A szent püspök Mária tiszteletéről szólva a Pápa hangsúlyozta: Chromatius gyakran hozza összefüggésbe a Szűzanyát az egyházzal: ugyanis mindketten szüzek és anyák.

Az ókori szent püspök tanítása ma is teljes mértékben érvényes, amikor így imádkozik Istenhez:
„Imádkozzunk, hogy szabadítson meg bennünket ellenségeink minden támadásától, az ellenfelek iránti félelemtől. Ne érdemeink szerint, hanem végtelen irgalmassága révén”.

Advent elején Szent Chromatius arra emlékeztet bennünket, hogy ez az ima időszaka, amikor kapcsolatba kell lépnünk Istennel. Isten mindnyájunkat személy szerint ismer, szeret bennünket és soha nem hagy minket cserben. Ezzel a bizalommal eltelve haladjunk előre a most megkezdődött liturgikus időszakban – mondta szerda délelőtti katekézisében a Szentatya. Gondolatban megáldotta a Szent Chromatiusnak szentelt évet, amely most kezdődött el Udine és Gorizia helyi egyházában.








All the contents on this site are copyrighted ©.