2007-12-05 17:45:16

Közlemény a lourdes-i jelenések 150. évfordulóját ünneplő megemlékezésekről


2007. december 8 és 2008. december 8 között Lourdes-ban jubileumi évet tartanak a massabielle-i grottában történt Mária jelenések 150. évfordulója alkalmából.
A 12 hónap során 8 millió zarándokot várnak a franciaországi Mária kegyhelyre. A gazdag jubileumi program Lourdes 12 „küldetésének” témáját fejti ki a betegek, a társadalom peremére szorultak körében, a megtérés, a béke érdekében, a fiatalok és önkéntesek vonatkozásában.
Az önkéntesek lesznek a nyitó szertartások főszereplői: 3500-an vesznek részt azon a nemzetközi találkozón, amelynek témája: „Az egyház küldetése a jóakaratú emberek körében”. Paul Cordes bíboros, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke december 7-én mutat be számukra szentmisét a Szent X. Piusz templomban. December 8-án a bíboros felszólal a nemzetközi találkozó plenáris ülésén. Előadásának témája: „A Deus caritas est k. pápai enciklika és az önkéntesség”.

Néhány nappal ezelőtt zárult le a Vatikánban az a Fórum, amelyen a katolikus ihletésű nem kormányzati szervek vettek részt. A Pápa arra buzdította őket, hogy hatékony és konkrét módon éljék meg az igazság nagy kreativitását, amely az ember veleszületett méltóságára és az ebből származó jogokra vonatkozik. Cordes bíboros tolmácsolja ezt az üzenetet az önkénteseknek, akik másfél évszázada osztoznak a Lourdes-ba érkező betegek életében.

A Cor Unum Pápai Tanács a Szentszék dikasztériuma, amelyet VI. Pál pápa hozott létre 1972-ben, hogy ösztönözze és terjessze a szeretet dimenzióját és összehangolja az egyház karitatív szervezeteit.








All the contents on this site are copyrighted ©.