P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése Advent első vasárnapjára

Ádvent: a jelen pillanat teológiája
(Iz, 2, 1-5; Rom 13, 11-14; Mt 24, 37-4) Ádvent első vasárnapjával új liturgikus év kezdődik. Maga az „ádvent” szó jövetelt jelent. Várjuk Urunk eljövetelét. Üdvösségtörténetileg az Istenvárás a Messiás születése utáni vágy volt. Az Üdvözítő eljött, most már itt van közöttünk, így hát megtestesülését nem kell várnunk. Amikor gyerekek voltunk, az Ádvent másfajta várakozást jelentett: Karácsony közeledtét jelezte, tele gyermeki várakozással, mit is hoz majd a kis Jézus. Az egyháztörténelem során Ádvent viszont eszkatológikus fordulatot vett és előtérbe került Krisztus második eljövetele, melynek központi üzenete a halál és az ítélet lett. Valójában mind a három üzenet ma is időszerű, amint ezt az olvasmányok kifejezik.

Izajás felhívása ma is aktuális: „Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában”. Itt nem a világ végéről van szó, hanem a mindenkori jelenről: most kell igaz embereknek lennünk, most kell az Úr világosságában járnunk.

Szent Pál szintén a jelen pillanatra fordítja tekintetünket, amikor így buzdítja a Rómában élő híveket: „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk… Éljünk tisztességesen…” Tehát a jelen pillanatról van ismét szó.

A jézusi felhívásnak, hogy legyünk éberek, az a szép üzenete, hogy éljünk a jelenben! A jelen pillanat teológiája az, amely ma ismét előtérbe kerül. Az apró, ellopott pillanatok misztikája az új téma a lelkiségi teológiában. Amíg a buszra várunk vagy valamelyik hivatalban sorban állunk, ezt az időt is fel lehet fogni úgy, mint ádventet, mint a jelen pillanat misztikáját, vagyis mint Isten adta rövid megállást hogy elmondjunk egy fohászt, egy imát. Kalkuttai Boldog Teréz anyának volt egy kedves kezdeményezése: a távolságokat nem percekben, hanem imákban fejezte ki, pl. innen az iskoláig egy rózsafüzér a távolság.

A szentek életéből ismerünk több olyan esetet, amikor arra a kérdésre, hogy mit tennének, ha az Úr ebben a pillanatban hívná őket magához, azt válaszolták, hogy egyszerűen tovább folytatnák pillanatnyi tevékenységüket. A megváltás, az Istennel való találkozás tehát nem csak a templomban, nem csak az ünnepek alkalmából, hanem a hétköznapok tevékenységei közepette történik.

Az evangéliumból azonban mégsem lehet kiiktatni Jézus figyelmeztetését, hogy legyünk éberek, mert eljövetelének pontos idejét nem tudjuk előre. Jézus a Noé idejében történt vízözön példáját mondja el. Ennek üzenete az, hogy Jézus eljövetele hirtelen, váratlanul következik be mindazok számára, akik beleringatták magukat az evilági biztonság illúziójába. A Teremtés könyve elbeszéli hogyan épített Noé bárkát, annak ellenére, hogy az idő ugyancsak szép és napsütéses volt. El tudjuk képzelni, hányan igyekeztek nevetségessé tenni őt. Noé azonban bölcsebbnek bizonyult kortársainál, mert ő a hosszú távú időjárás előrejelzést figyelte, nem a pillanatnyi helyzetet. Mikor a vízözön bekövetkezett, Noé és családja készen álltak. A többiek viszont belevesztek mindennapi gondjaikba és a vízözön vártalanul érte őket. Jézus példabeszédének üzenete világos: semmi sem változott meg Noé ideje óta. Az evangélium arra figyelmeztet bennünket, hogy ne vesszünk bele annyira a mindennapi időbeli gondokba, hogy ezáltal elfelejtsük az örökkévalóságot. Bármennyire is szükségesek az evilági gondok, nem szabad elfelejtenünk Istent és lelkünk üdvösségét. Az élet és halál kulcsa Isten kezében van, ő akkor hív bennünket, amikor akar. Nem tudhatjuk, mikor érkezik el hozzánk hívása, ezért a józan ész arra int bennünket, hogy álljunk készen a hívás pillanatára. A jelen pillanatban kell élnünk, de az örökkévalóságot kell fürkésznünk.

A mezei munkások ill. a malomban őrlő két asszony példája viszont arra hívja fel figyelmünket, hogy mi legtöbbször csak a külső látszat szerint ítélünk meg másokat. Isten nem így ítél. A mi szemünkben egyik ember éppoly igaznak tűnhet fel, mint a másik, akárcsak az evangéliumban szereplő két mezei munkás, vagy a két malomban őrlő asszony. Mind a kettő ugyanazt teszi, de Isten látja, hogy ezek közül csak egy férfi és egy nő kerül be a mennyek országába. Várni Istenre azt jelenti, hogy minden pillanatban készek vagyunk számot adni életünkről.