Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita oktatóval a Populorum Progressio k. enciklika kiadásának 40. évfordulója alkalmából

November 20-án és 21-én az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa közgyűlést tartott a Populorum Progresio – a Népek Haladás kezdetű pápai enciklika megjelenésének 40. évfordulója alkalmából. A bizottság titkára, Crepaldi püspök mellett felszólalt Maradiaga szalézi bíboros is, aki VI.Pál enciklikájának aktualitását elemezte, főleg a fejlődés erkölcsi dimenzióit boncolgatva. A hónap végén a spanyol püspöki kar is egész napot szentel az évfordulónak, konkrétan a „teljes (integrális) fejlődés jogát". A haladás ügyének mai állásáról beszélgettünk Kis Ulrich jezsuita egyetemi oktatóval.


Negyven év telt el VI. Pál optimista körlevele óta, mi valósult meg a nagy ívű elképzelésekből, melyet a zsinati pápa felvázolt?


Az akkori dokumentum a frissen lezajlott zsinat lendületéből táplálkozott, nevezetesen a Gaudium et Spes apostoli konstitúcióból, amelyet gyakran idéz is. A gyarmatok akkoriban szabadultak fel sorban, és a Pápa felismerte az ebben rejlő nagy lehetőségeket, de a lappangó veszélyeket is, melyek elhárítása a keresztények erkölcsi kötelessége. A körlevél legemlékezetesebb tétele, hogy a Béke új neve. Haladás. Emlékezzünk: a vietnámi háború ebben az évben szélesedik ki, a tonkini bombázás következtében. Ez Johnson elnök éve. Az amerikaiak akkor még azt hitték, hogy elég keményen fellépni,mint az izraeliek a hatnapos háborúban, ugyanabban az évben. Ilyen szempontból is prófétai irat volt VI. Pál levele a jóakaratú emberekhez. Különben pedig ez az év a Haladás éve: Christian Barnard elvégzi az első sikeres szívátültetést, és amerikai-brit-szovjet szerződést írnak alá a világűr kutatásáról és békés felhasználásáról.


Hogyan látja, láttatja a pápai körlevél a Béke és Haladás azonosságát? Hogyan érvel?


VI. Pál a világméretű egyenetlenségeket, különösen a volt gyarmatok és gyarmattartók között a konfliktusok permanens forrásaként ismerte fel: igaza volt. VI. Pál hitt a nemzetközi összefogásban, az ENSZ küldetésében, hisz ott erről beszédet is mondott, és arra figyelmeztetett, amire a zsinati atyákat is, az ENSZ-ből visszatérve. Hadd idézzem: „ Figyelmünknek a fejlődő országok felé kell fordulna, illetve, világosabb szavakkal, szeretetünknek a világ megszámlálhatatlan szegénye iránt féltőbbé, hathatósabbá, bőségesebbé kell válnia." Úgy vélte, szembeszállni a nyomorral, mind a testivel, mind a lelkivel, az emberiség egyetemes érdekét szolgálja.


Ilyen morális felszólításoknak van hatása a döntéshozókra?


Éppen ez a kérdés, 40 év távlatában. A pápa egy szenvedélyes kéréssel, kéréssorozattal zárja levelét: Sorra, és szinte könyörgő hangon, fordul az érintettekhez: tegyetek valamit. Az államférfiakat arra figyelmezteti, hogy kötelességük a népek közötti szolidaritásra mozgósítani közösségeiket, hogy ezek viseljék el „fényűző pazarlásuk némi csökkenését". És ostorozza a katonai kiadásokat is. Szól a tudósokhoz is, minden jóakaratú gondolkodóhoz, e szavakkal: „kérjük szenvedélyesen, Krisztus szavaival: Keressetek és találtok, nyissátok meg azokat az utakat, amelyeken segítséget adva és kapva, a világot mind mélyebben megismerve, a szeretet ind bőségesebb kiáradása által a testvéribb élet eszméjét találják meg az emberek, hogy az emberi közösség a valóságos egyetértésre alapozódjék ". A kutatás itt küldetés, ez engem megragadott, és arra ösztönöz, hogy folytassam Muzslay Páter munkáját, aki nagyin komolyan vetet a felszólítást, és leuveni kutatóintézetében, habár egy régióra, a miénkre, korlátozva, de szenvedélyesen kutatta a konkrét megoldásokat!


A politikusok és tudósok összefogása nem utópia? És ha nem is az, önmagában elégséges, hogy a haladás a béke előmozdítója legyen?


Nézd, a haladás motorja mindig is az utópia volt: eredetileg utópia az Ember holdra szállása is, amely két évvel később valósult meg. És persze a pápa által bírált liberalizmus a maga láthatatlan kezének mítoszával a mai napig utópia maradt. Én az enciklopédia hiányosságának inkább azt tartom, hogy a vállalkozókat, a tőkéseket és beruházókat teljesen kihagyja a képletből. Név szerint, és pozitívan, említi a szakszervezeteket, amelyeket szakmai szervezetek címszó alatt a család, a családi szerepkör kitágulásának mutat be, amolyan nagy családként, de egyetlen szóval sem említi a vállalkozók szerepét,még kevésbé pozitív lehetőségeit!


És ennek volt akkor, és lenne ma realitása?


Nézd, az ipari forradalom óta az emberek idejük nagy részét üzemekben, vállalatokban töltik. Ez a mai falu, ott folyik a pletyka, ott a társadalmi kommunikáció nagy része, és e körül forog, sokszor sajnos még a szabad hétvégeken is, életünk, de legalábbis gondolataink. Hogyan élünk közösségben a cég falai között, azt a szakszervezete csak kis, és 1967 óta jócskán csökkent mértékben határozzák meg, míg a vállalkozók annál inkább. Ezért is kezdtem bele a Management by Jesus vállalkozói szemináriumokba, amelyeke egyúttal egyfajta lelkigyakorlatok is, és azt mutatják be, hogy a szolidaritást előbb a cégeken, a munkahelyeken belül kell és lehet megvalósítani: az mindenképp kisugárzik a környezetre, és onnan a társadalomra is. Ami nem megvetendő szempont: A rendszer működik, amint azt korábbi szemináriumok résztvevői visszaigazolták! Úgy vélem, ez egy fontos nyom, amelyet követve, kis lépésekbe ugyan, de konkrétan közel jutunk a nagy célhoz: egy emberibb és testvéribb világhoz!