A keresztények igazi nagysága nem a mások feletti uralkodásban, hanem a szolgálatban
áll – mondta XVI. Benedek pápa a bíborosi konzisztóriumon
Krisztus minden hiteles tanítványa osztozzon az Úr kínszenvedésében, anélkül, hogy
ezért ellenszolgáltatást várna – erre buzdította a Szentatya szombaton délelőtt a
23 új bíborost, akik közül 18-an pápaválasztók, azaz 80 év alattiak. Az ünnepélyes
szertartáson, amely fél 11-kor kezdődött a Szent Péter bazilikában, a bíborosi kollégium
tagjai között jelen volt a két magyar bíboros is, Erdő Péter, Magyarország prímása
és Paskai László.
XVI. Benedek pápa, mielőtt átnyújtotta volna az új kardinálisoknak
a bíborosi kalapot és kijelölte volna címtemplomaikat, beszédet intézett hozzájuk.
A konzisztórium gondviselésszerű alkalom arra, hogy a Pápa köré gyűlt bíborosok
Róma városának és az egész világnak tanúságot tegyenek az egységről. A katolikus egységnek
ez az ékesszóló jele mindig rendkívüli érzelmeket vált ki – mondta a Pápa. A szertartáson
felolvasott evangéliumi szakasz nyomán hangsúlyozta: Jézus helyreigazítja az érdemről
alkotott emberi felfogásunkat, amely szerint jogokra tehetünk szert Istennél. Márk
evangelista arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztus minden valódi tanítványa csak
egy dologra vágyakozhat: arra, hogy osztozzon Krisztus kínszenvedésében, anélkül,
hogy ezért jutalmat várna.
A keresztények arra kaptak meghívást, hogy Jézust
követve magukra vállalják a „szolga” mivoltát, önzetlenül és érdekek nélkül másoknak
szenteljék életüket. Ne a hatalom és a siker keresése jellemezze tetteinket és szavainkat,
hanem alázatos önátadásunk az egyház javára. A keresztények igazi nagysága ugyanis
a szolgálatban áll.
A Pápa hangsúlyozta: az Úr a szeretet szolgálatát bízza
az új bíborosokra, egészen vérük ontásáig. A következő eszmények irányítsák szolgálatukat:
Az Isten iránti szeretet, az egyház iránti szeretet, a testvérek iránti szeretet,
amely a legteljesebb odaadást kívánja, „usque adsanguinis effusionem”
– egészen vérük ontásáig, amint ezt a bíborosi kalap átnyújtásakor mondott formula
megerősíti és amint ezt ruhájuk színe is jelzi.
A konzisztórium szertartása
utal arra a nagy felelősségre, amely a bíborosokra hárul. Arra kaptak meghívást Krisztustól,
hogy az emberek előtt hitet tegyenek igazságáról. Feladatukat „szerényen, tisztességtudóan
és jó lelkiismerettel” végezzék. Azzal a belső alázattal, amely az isteni kegyelemmel
való együttműködés gyümölcse. A Pápa figyelmeztetett rá: ez a felelősség nem mentes
a kockázatoktól. Idézte Szent Péter szavait, miszerint: „Jobb ugyanis, hogy az ember
jó cselekedeteiért szenvedjen, ha ez Isten akarata, semmint gonoszságáért.”
Ma
Krisztus tanítványainak nagy családja minden kontinensen, a föld legtávolabbi részén
is jelen van. Gyakorlatilag a világ minden nyelvén beszél és minden nép kultúráját
képviseli. A Bíborosi Kollégium tagjainak különbözősége jól kifejezi ezt a gondviselésszerű
növekedést és egyben rámutat azokra a megváltozott lelkipásztori igényekre, amelyekre
a Pápának válaszolnia kell.
Az egyetemesség, a katolicitás jól tükröződik
a Bíborosi Kollégium összetételében. Minden egyes tagja Krisztus misztikus Testének
egy-egy darabját képviseli, amely maga az egész világon elterjedt egyház.
A
Pápa külön megemlékezett azokról a keresztény közösségekről, amelyeknek szenvedéssel,
különféle kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenézniük. Ezek közül is kiemelte
iraki testvéreinket, akik saját testükön tapasztalják meg egy régóta tartó konfliktus
drámai következményeit, a törékeny politikai helyzetből adódó nehézségeket. Az iraki
káld pátriárka bíborosi kinevezésével a Pápa konkrétan is ki akarta fejezni a térség
lakossága iránti szeretetét, lelki közelségét. A Szentatya ismét hangsúlyozta
az egész egyház szolidaritását a szeretett iraki föld keresztényei iránt, majd az
irgalmas Istenhez fohászkodott a konfliktusban érintett minden népért, a kiengesztelődés
és a béke megvalósulásáért.
Az iraki helyi egyházhoz való közelségről szólt
beszédében Leonardo Sandri bíboros is, aki az újonnan kinevezett kardinálisok nevében
köszöntötte a Szentatyát. Mindenekelőtt biztosította őt a Péter utódához fűződő hűségükről:
„Mindig Ön mellett állunk most is és a jövőben is. A legnagyobb elkötelezettséget
igénylő pillanatokban csakúgy, mint mindennapos péteri szolgálatában. Együtt kívánunk
maradni a Pápával, amikor az igazságot szolgálja és hirdeti Isten elsőbbségét, amikor
vezeti az egyházat a megújulásban, amely a hagyományhoz való hűségből fakad, amikor
a békéért fohászkodik, erőteljesen hangoztatva az ima és a párbeszéd útját, amikor
előmozdítja a keresztények egységét, minden vallás és kultúra tiszteletben tartását,
amely feltételezi az erőszak minden fajtájának kölcsönös kizárását”.
Ezen
az örömteli napon a Pápa megemlékezett Ignacy Jez püspökről, aki nem sokkal bíborosi
kinevezése előtt tért vissza az atyai házba. Utalt rá, hogy a vasárnap délelőtti szertartás,
amikor együtt misézik a bíborosokkal, és átnyújtja az újonnan kinevezetteknek a bíborosi
gyűrűt, jó alkalom lesz arra, hogy megerősítsék egységüket Krisztusban és megújítsák
azt a közös akaratot, hogy maradéktalan nagylelkűséggel álljanak szolgálatába.