2007-11-23 17:12:26

Spe Salvi – Remény által üdvözülünk – a Szentatya november 30-án látja el kézjegyével második enciklikáját


Jövő hét péntekén, Szent András apostol ünnepén hozzák nyilvánosságra XVI. Benedek pápa második enciklikáját. A Spe Salvi – azaz a „Remény által üdvözülünk” k. enciklikát a Szentszék sajtótermében november 30-án délelőtt fél tizenkét órai kezdettel két bíboros mutatja be: George Cottier, a Pápai Ház nyugalmazott teológusa és Albert Vanhoye, a Pápai Biblikus Intézet egykori újszövetség professzora. Az aláírás után még néhány hétre lesz szükség ahhoz, hogy a dokumentum szövege eljusson a nagyközönséghez.

Az enciklika kezdetben a következő nyolc nyelven jelenik meg: latin, olasz, francia, angol, német, spanyol, portugál és lengyel. Jelentőségteljes az a nap is, amelyet a Pápa az enciklika aláírására választott. November 30-a ugyanis Péter apostol idősebb testvére, Szent András, a bizánci egyház védőszentjének ünnepe. Ez a Pápa második enciklikája. Az első, Deus caritas est kezdő szavakkal 2006. január 25-én jelent meg. A szeretetnek szentelt enciklika után most a Szentatya a keresztény reménységről mondja el megfontolásait.

Bruno Forte érsek, neves olasz teológus a Spe Salvi enciklika kapcsán a következőket mondta: a Szentatya által választott téma rendkívül időszerű, hiszen az ideológiák mítoszának összeomlása után a mai világnak égető szüksége van arra, hogy választ kapjon az élet nagy kérdéseire. A ma emberei nem találják életük értelmét és kihunyt szívükből a reménység. Az új pápai enciklika kezdő szavai Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének gondolatait visszhangozzák: „Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk.” „Azt gondolom – mondta Bruno Forte érsek -, hogy a Szentatya ebben a dokumentumban, már a kezdő szavakban is a keresztény hit eszkatológikus értelmét akarja hangsúlyozni, vagyis azokra a végső kérdésekre keresi a választ, amelyek oly nagy nyugtalanságot ébresztenek az emberi szívekben mindenkor, de különösen korunkban.” Amikor életünk valódi értelmére kérdezünk rá, keressük a választ a halál, az utolsó ítélet és az örökélet kérdéseire, akkor a keresztény reménység siet a segítségünkre.

A Szentatya főként nyári vakációja idején, Lorenzago di Cardore-ban és Castel Gandolfóban dolgozott „Spe Salvi” enciklikája szövegén és az Apostoli Palotába visszatérve végezte el rajta az utolsó simításokat. XVI. Benedek pápa első enciklikája, amelyet Isten szeretetének szentelt, 2006. január 25-én látott napvilágot. A Deus caristas est k. enciklikában a Szentatya Isten szeretetéről és általában a szeretet fogalmáról elmélkedett és az egész egyházat arra kérte, hogy járjon mindig a szeretet útján.








All the contents on this site are copyrighted ©.