P. Kiss Ulrich jezsuita és a szkeptikusok párbeszéde

A jezsuiták rendszeresen folytatnak párbeszédet más vallásokkal és nem hívőkkel, a II. vatikáni zsinat szellemében. Ebbe e sorozatba beilleszkedik Kiss Ulrich jezsuita páter meghívása a Szkeptikus Társaság által. Erről a találkozóról kérdezte őt Prókai Edina.
K.: Kik a Szkeptikus Társaság és milyen alkalomból hívtak meg?
V.: A Magyar Szkeptikus Társaság egy filozófiai kör, amely alig egy éve jött létre, 19 alapító taggal, és még keresi a helyét a magyar társadalomban. Jelentősége inkább abban rejlik, hogy tagja a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának, amely számomra eléggé meglepő módon felkérte a frissen alapult szervezetet, hogy 2009-ben legyen a Tanács európai kongresszusának házigazdája. Mint honlapukról kiderül, az anyaszervezet 1995-ben kezdte meg működését, azaz ez sem egy ősi szervezet, de 2009-ben ünneplik egyebek között Darwin születésének 200. évfordulóját, és Darwin a Fajok eredete című műve megjelenésének 150. évfordulóját. Nos, a véletlen – ha van véletlen - úgy hozta, hogy mi jezsuiták ugyanabban az évben ünnepeljük a magyar rendtartomány fennállásának 100. évfordulóját Érdekes meccsnek ígérkezik!
K.: A Társaság tehát elkötelezetten darwinista?
V.: Igen, úgy tűnik, és honlapjuk szerint a naturalista világkép mellett törnek lándzsát, mely szerint csak egyetlen, az anyagi világ létezik, melynek teljes egészében részei vagyunk magunk is – eddig az idézet.
K.: Ezek szerint elkötelezett materialistákról lenne szó?
V.: Úgy tűnik igen, és a vallások kritikáját is felvállalták. Ezért is volt kihívás ez a meghívás.
K.: Miről beszéltél nekik?
V.: Nos, ez párbeszéd volt, baráti légkörben, terített asztal mellett egy étteremben, ami csökkentette az esetleges agresszivitást! A kérdéseket zömében Vágó István tette fel, aki a friss Társaság elkötelezett tagja. Meglepett, hogy sok volt – persze viszonylagosan, hisz összesen is csak egy tucat érdeklődő volt jelen – a fiatal, sőt, ők voltak a többség. A fiatalok inkább hajlottak radikális nézetekre, és egyfajta türelmetlenségre, míg a középkorúaknál a korral járó bölcsesség mérsékelte a hangnemet.
K.: Miket kérdeztek?
V.: A szokásos alapkérdések, mint az inkvizíció, hamar elvezettek a teodicea kérdéséhez,azaz hogyan lehet rossza  világban, ha Isten jó? Számukra az ellentmondás azzal oldható csak fel, hogy nincs Isten. Ilyen szempontból szerintem a szkeptikus elnevezés kissé félrevezető, hisz nem kételyről van szó, hanem határozott tagadásról. Ennél érdekesebb volt a vita a csodákról. Sok félreértést tudtuk tisztázni, ez önmagban hasznossá tesz egy ilyen beszélgetést. Például, úgy vélték, a szentnek még életében kell csodákat művelnie. Én arra hívtam fel figyelmüket, hogy a csoda, a csodák nem a hit előfeltétele, ellenkezőleg, amint az evangélium tanúsítja, a hit a csoda előfeltétele!
K.: Erre hogyan reagáltak?
V.: Statisztikákat idéztek, amit valahol olvastak, egy kísérletről, mely szerint nincs kimutatható, bizonyító erejű korreláció a gyógyulások és a kérő imák között. Nos, szerintem itt egy módszertani probléma merül fel: kétlem, hogy laboratóriumi feltételek mellett lehet csodákat produkálni és ellenőrizni! Szkeptikus barátainknál azonban csak a tudományos, értsd természettudományos bizonyítás, számít!
K.: Hogyan lehetséges akkor a párbeszéd szkeptikus és hívő között?
V.: Nos már a honlapukon megtetszett, hogy harcba szálltak, a babona és ezoterikus eszmék ellen: ebben szövetségesek vagyunk, legyen szó ufókról vagy jóslásról, horoszkópról. Ki fogom nekik másolni a katolikus katekizmus erre vonatkozó paragrafusait! Azt el kell fogadnom, anélkül, hogy egyetértenék, hogy nehéz számukra az ilyen babonák és a vallások között kellően különbséget tenni, de például abban egyetértettünk, hogy a vallások és a hit két különböző dolog. A beszélgetés végén elégedettnek tűntek, sőt kérdezték, eljönnék esetleg máskor is. Igen, mondtam, de  hozzátettem, hogy legközelebb alapfogalmakat kell tisztáznunk, mert egy adott szó számukra mást jelenthet, mint nekem. Ami mindaddig nem baj, amíg tisztában vagyunk ezzel. Ezt elfogadták, és én nagy eredménynek tartom. Ez szerintem a párbeszéd alapja!
K.: S mik az áthidalhatatlan pontok?
V.: Nincs áthidalhatatlan pont, de van és kell, hogy maradjanak elvi különbségek. A mostani beszélgetésben számomra a legnagyobb eltérés abban a pontban adódott, amikor a gyermeknevelést firtatták. Szerintük a gyermek szabadságát korlátolja, ha a szülő gyermekét vallásosan neveli. Erre legközelebb visszatérek, mert ez súlyos kérdés, az egész iskolavita hátterében is ez áll: a világnézetileg semleges állam kikényszerítheti-e a semleges, azaz szkeptikus, azaz Isten nélküli nevelést? Én úgy érvelek: a szülő szereti gyermekét, és meggyőződése, hogy a gyermeknek nagyon jót tesz, amikor elvezeti Istenhez. Hogy lehetne, és miért kellene megakadályozni, hogy a szülő jót tegyen saját gyermekével? Ha ezt nem fogadjuk el, a Felvilágosodás könnyen átbillen szellemi terrorba. Hiszem azonban, hogy ezen a ponton dűlőre juthatunk egy legközelebbi beszélgetésben. Ez sajnos nem jelenti, hogy a társadalom a politika szintjén is ilyen könnyű lesz. A szkeptikusok, akiket megismertem, nyitott emberek, még ha néhány pontban megingathatatlanul is hisznek. Ami szép kis ellentmondás!