2007-11-12 16:45:16

„A terrorizmus nemzetközi jelensége Indonézia nemzeti egységének legfenyegetőbb veszélye” – mondta XVI. Benedek pápa az ország új szentszéki nagykövetének


A terrorizmus súlyos fenyegetése jelent Indonézia békéje és egysége számára, valamint a sokvallású ország szerepe a nemzetközi életben – ezek a témák álltak a Szentatya beszédének középpontjában, amelyet Suprapto Martosemoto-hoz, az ázsiai ország új szentszéki nagykövetéhez intézett.

A Pápa elismeréssel nyugtázta, hogy a dzsakartai kormány elítéli a terrorista erőszak minden formáját. Bármilyen ürüggyel is hajtsanak végre erőszakos tette, az mindig az emberi élet és a szabadság megvetését jelenti, aláássa a társadalom alapjait. Különösen vonatkozik ez azokra az esetekre, amikor Isten nevét hívják segítségül, hogy indokolják tetteiket – fejtette ki a Pápa. Az egyház, hűségesen a Mesterétől kapott tanításhoz, minden szinten, félreérthetetlenül elítéli a vallások politikai okokból történő manipulációját. Sürgeti továbbá, hogy alkalmazzák a humanitárius törvényt a terrorizmus elleni küzdelem minden területén.

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy Indonézia, amely a legnagyobb muzulmán lakossággal rendelkező ország. 200 millió lakosának 90 %-a az iszlám követője. Az ázsiai állam a közelmúltban vált az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává.

A Pápa még annak a kívánságának adott hangot, hogy a nemzet töltsön be fontos és pozitív szerepet a vallásközi együttműködés előmozdítása terén, mind saját határain belül, mind pedig a nemzetközi közösségben.








All the contents on this site are copyrighted ©.