2007-11-07 14:17:32

„Jó közös alap a továbblépéshez” – folytatódik a katolikus – ortodox párbeszéd


Az Osservatore Romano november 6.-i száma közzétette Eleuterio Fortino prelátus, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa altitkárának összefoglalóját a dialógus jelenlegi állásáról.

Walter Kasper bíboros és Joannis pergamoni metropolita, a katolikus, valamint az összes ortodox egyház közötti párbeszédre létrejött vegyes bizottság társelnökei, sajtókonferencián fejezték ki optimizmusukat, az október 8. és 14. között Ravennában megtartott X. plenáris ülés záródokumentumát illetően.

Mint ismeretes, a találkozón az egyházi közösség, a zsinatiság és az egyházi tekintély kérdését vitatták meg. Elmélyítették az előzőleg már Belgrádban megkezdett témát és elhatározták, hogy a következő plenáris ülésen Róma püspökének az első évezred egyházi szeretetközösségében betöltött szerepével foglalkoznak majd. A ravennai dokumentum megfelelő alapot biztosít a párbeszéd folytatására, akkor is, ha nem jelent semmiféle elkötelezettséget a felek részére.

Fortino prelátus utal az ortodox egyházak közötti nézeteltérésre, amelyet az észt autonóm egyház jelenléte váltott ki. A moszkvai pátriárkátus küldöttsége úgy döntött, hogy távozik a találkozóról, mivel egyháza nem fogadta el, hogy az ökumenikus pátriárkátus az észt egyházat „önállónak” nyilvánította. A kérdésben, amely kizárólag az ortodox egyházak között merült fel, a katolikus egyház egyáltalán nem érintett.
A vegyes bizottság katolikus tagjait nagy fájdalommal töltötte el az így kialakult helyzet, és reményüknek adtak hangot, hogy a probléma hamarosan pozitívan megoldódik.








All the contents on this site are copyrighted ©.