2007-11-05 16:59:30

„Családpolitika – esély és kihívás Európa számára” – a COMECE új javaslatainak dokumentuma


Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) november 5-én hétfőn mutatta be a javaslatait tartalmazó dokumentumot az európai szintű család- stratégiára vonatkozóan. A párok és a házasság támogatására kidolgozott tervezet felhívja a figyelmet a családokkal kapcsolatos kihívásokra. Politikai kezdeményezésekre tesz továbbá javaslatot (munkatörvények, adópolitika, lakáspolitika stb.), amelyeken keresztül az európai intézmények támogathatják a családokat.

Az állandó párok és a családok a kölcsönös bizalom forrásai – olvassuk a COMECE Titkárságának sajtóközleményében. Ösztönzik a felelősségvállalást és a másik iránti nyitottságot, ebből következően fontos társadalmi tőkét jelentenek Európa számára. A jelenlegi népességarány-alakulás és a növekvő válási arányok láttán szükségessé válik, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a családdal kapcsolatos kérdéseknek európai szinten. Ebben a tekintetben fontos volt az „Európai összefogás a családokért” kezdeményezés elindítása a német EU elnökség idején ez év májusában.

A COMECE titkársága hozzá kíván járulni a családra vonatkozó vitákhoz a most kiadott új dokumentuma alapján. Meghatározza ugyanis azokat a területeket, amelyeken az EU intézményei saját hatáskörükben jobban támogathatják a stabil párokat és a családokat.

A COMECE titkársága 2004 márciusában tette közzé első javaslatát az EU család stratégiájára vonatkozóan. A jelenlegi dokumentum a párok különböző mindennapos nehézségeire összpontosít, továbbá azokra a szükséges feltételekre, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy jobban be tudják tölteni szerepüket (gyermekek és fiatalok védelme, beilleszkedés, szegénység elleni küzdelem stb.).







All the contents on this site are copyrighted ©.