„A misztifikálás veszélye” – az Osservatore Romano cikke a totalitarizmusokról

Vatikánváros politikai és vallási napilapja, az Osservatore Romano október 31-i száma „A misztifikálás veszélye” c. cikkében Vaszilij Grossman, 1964-ben elhunyt zsidó származású orosz íróra emlékezik. A közelmúltban tették közzé ugyanis a Rubbettino könyvkiadó gondozásában az író születésének 100. évfordulója alkalmából 2005-ben Torinóban megrendezett tudományos konferencia anyagát.

A kötetet, amelynek címe: „A szabadság regénye. Vaszilij Grossman a XX. század egyik klasszikus írója”, október 30-án mutatták be Rómában. Az eseményen jelen volt többek között Claudio Morpurgo, az olasz zsidó közösségek uniójának elnökhelyettese, Roberto Fontolan, a Comunione e liberazione tanulmányi központ igazgatója, valamint a kötet gondozója, Giovanni Maddalena.

Gaetano Vallini, az Osservatore Romano cikkében kiemeli: Vaszilij Grossman megfontolásai arról, hogy milyen szerepet töltött be a gonosz az elmúlt évszázad történelmében, alapvető mindazok számára, akik a totalitarizmusok témájával foglalkoznak. A nagy orosz író intellektuális és érlelődése ma is félreérthetetlenül int azokra a veszélyekre, amelyek az ideológiáknak a „jót” misztifikáló szavai mögött rejlenek.

Vaszilij Grossman, kezdetben a kommunizmus lelkes támogatója, a szovjet dicsőséget hozsannázó író, fokozatosan a vörös, és általában véve minden totalitarizmus legélesebben látó vádlójává alakul át. A felszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy szükség van Vaszilij Grossman munkásságának szélesebb körű megismertetésére.

Ő volt ugyanis az első, aki a XX. század két nagy totalitárius rendszerét a nácizmust és a kommunizmust egy szintre helyezte. Ez az álláspont még ma is csak nehezen érvényesül, mivel a történészek nem szabadultak meg attól az olvasattól, hogy a nácizmus az abszolút rossz, miközben a kommunizmus szörnyűségei pusztán tévedések, hibák voltak egy jobb társadalom megvalósulása felé vezető úton.

Grossman kettős tragédia tanúja volt, mint zsidó, és mint a kommunizmus áldozata. Az író azt tartotta, hogy a gonosz valódi természete szerves része minden totalitarizmusnak, mivel képes a jó misztifikálására, meghamisítja az igazságot és a hazugság paradigmáját kínálja fel. Szolovjevhez hasonlóan azt állítja, hogy a rossz nem pusztán a jó hiánya.
Mint értelmiséginek, és mint írónak tehát az volt a legnagyobb küzdelme, hogy ellenszegült a rossznak, vagyis minden olyan kísérletnek, amely el kívánta törölni a valóságot egy abszolutizált eszme nevében.

Grossman vallásosságáról szólva Claudio Morpurgo, az olasz zsidó közösségek uniójának elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy az orosz szerző tanítása ma is érvényes: a totalitárius társadalmak minden alkalommal önmaguk sírját ássák meg, amikor a társadalom középpontjába az embert állítják. Az ember, legbensőbb lényében Istennel találkozik és Grossman ebben az értelemben mélyen vallásos volt, bár nem volt hívő – mondta az olasz zsidók képviselője.

Az Osservatore Romano cikke végül utal rá, hogy a kötet gondozói kapcsolatot létesítenek európai egyetemi és tudományos intézményekkel. Grossman munkásságának kutatására és terjesztésére. Korunk nagy írójáról beszélni ugyanis annyit jelent, mint megismertetni egy tiszta hangot, amelyet az ideológiák nem törtek meg, és vonatkozási pontot jelent mindazok számára, akik hisznek a szabadságban.