„A Sixtus-kápolna felfedi titkait” – bemutatták P. Heinrich Pfeiffer jezsuita kötetét
A 352 oldalas, 185 színes és fekete-fehér illusztrációval gazdagon díszített könyv
a Vatikáni Múzeumok, a Vatikáni Könyvkiadó és a Jaca Book közös gondozásában jelent
meg. A kötetet, amelyet már a Frankfurti Könyvvásáron bemutattak, az olasz kiadással
egyidejűleg megjelentették németül, franciául, angolul és spanyolul is. Ezt követi
majd a lengyel nyelvű változat, illetve a tervek között szerepel az orosz, litván
és görög fordítás is. A vatikáni bemutatóra, a nemzetközi sajtó nagy érdeklődésétől
követve, október 30-án, kedden délután került sor, a Sixtus kápolna közvetlen közelében,
a szerző jelenlétében.
A világ egyetlen helye sem büszkélkedhet ilyen kis
területen ennyire gazdag és ilyen rendkívül magas színvonalú művészi kincsekkel, mint
a Vatikáni Városállam. Ezeknek az egyedülálló műalkotásoknak az ismertetésére született
a Monumenta Vaticana Selecta c. sorozat, amelynek első kötete a Sixtus kápolna freskóinak
új, kritikai bemutatása. A pápai kápolna nem véletlenül vált Péter utóda megválasztásának
helyszínévé. A falait díszítő festmények ugyanis nem pusztán műalkotások, hanem a
keresztény teológia képszerű ábrázolása – mutat rá könyvében P. Heinrich Pfeiffer.
Jelképek gyűjteményéről van szó, amely a Biblia tanítását és az egyház hithirdetését
jeleníti meg a különböző korok pápáinak ízlésvilága szerint.
Giovanni Lajolo
érsek, Vatikán Városállamának és Kormányzóságának elnöke, a közelgő bíborosi kinevezések
egyik várományosa, a kötetet bemutató beszédében többek között a következőket mondta:
„Pfeiffer atya műve arra tanít bennünket, hogy újból és újból szemléljük a már
sokszor látott festményeket, hogy jobban elmélyítsük valódi jelentésüket”. A formai,
esztétikai szempontokon túl, fedezzük fel a lényeget, amit a művész festményével ki
akart fejezni. A reneszánsz nagy festői rendkívül nagy figyelemmel olvasták a Bibliát
és tanulmányozták a teológiát – mondta a kijelölt bíboros, Giovanni Lajolo érsek.
A mű előszavában Pfeiffer atya felidézi, hogy már az 50-es évek végétől tanulmányozta
Michelangelo freskóit. Az idő múlásával egyre inkább kikristályosodott következő meggyőződése:
egyrészt a művészek nem saját maguk választották ki az ábrázolt témákat, hanem nehéz
munkájukban pápai teológusok irányították őket. Másrészt a freskók minden legapróbb
részlete határozott tartalmat hordoz, amelynek eredete az akkori teológusok rendelkezésére
álló könyvtárban lelhető fel. A különböző korokban készült freskók között fennálló
rendkívüli egység és összhang arra utal, hogy a kápolna összes falfestménye egyetlen
ikonográfiai program eredménye, amelynek alapvető vonásait IV. Sixtus teológusai dolgozták
ki.
A hosszasan ünnepelt szerző, P. Pfeiffer, a bemutató végén a következő
tanáccsal fordult korunk művészeihez, építészeihez: „Mindazok a bibliai, patrisztikai
és teológiai fogalmak, amelyek megalkották a kereszténység nyelvezetét, a francia
forradalom óta mintegy kihalóban vannak. Ismét fel kell fedeznünk őket, hogy jelen
lehessünk a kultúra terén. Ma nagyon sok olyan templomot építenek, amelyek nem tartalmazzák
azt az alapvető üzenetet, hogy az egyház Krisztus jegyese, hogy mi, a hívek vagyunk
az élő kövek, amelyekből összeáll az épület.”