2007-10-29 16:52:32

„Az igazi öröm abban a szabadságban gyökerezik, amelyet csak Isten adhat” – mondta a Pápa a tiszteletére adott koncerten


Beethoven tapasztalatára emlékeztetve, hogy hallását elveszítve is meg tudta komponálni a IX. szimfóniát a Szentatya kiemelte: „Isten néha a belső üresség és az elszigeteltség időszakaiban figyelmeztet és akar képessé tenni bennünket, hogy meghalljuk csendes jelenlétét”. XVI. Benedek pápa október 27-én, szombaton a VI. Pál kihallgatási teremben a bajor közszolgálati rádió szimfonikus zenekara és kórusa által a tiszteletére adott koncert végén mondott rövid beszédet a jelenlévőkhöz. Az alkalomra az adott okot, hogy Beethoven IX. szimfóniájával kívánták megköszönni a Szentatyának bajorországi látogatását.

A Pápa Beethoven zenéjéről kifejtette, hogy az nem egy könnyű, felszínes alkotás, hanem sok fáradság eredménye. A XVIII. és XIX. század fordulóján élt zeneszerző keményen küzdött a nehézségekkel, amelyek depressziót és keserűséget okoztak neki és művészi kreativitásának elfojtásával fenyegettek. Ugyanakkor éppen a hallási probléma ajándékozta meg új érzékenységgel a zeneszerzőt.

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy 1989-ben a berlini fal leomlása alkalmából szintén a bajor rádió zenekara és kórusa játszotta a IX. szimfóniát, amikor az „Örömóda” szövegét a „Szabadság, gyönyörű isteni szikra” címre változtatták. Ez jobban kifejezte a történelmi pillanat érzését. Az isteni szeretet szikrája lelkünk legmélyén lobban lángra, amely szabaddá tud tenni bennünket, hogy olyanok legyünk, mint amilyenek valójában vagyunk – mutatott rá a Pápa.








All the contents on this site are copyrighted ©.