2007-10-19 15:46:34

Keresztények és muzulmánok dolgozzanak együtt Afrika békéjéért - buzdította a Pápa a tanzániai elnököt


A Szentatya pénteken délelőtt 11 órakor fogadta az Apostoli Palotában a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnökét, Jakaya Mrisho Kikwete-t. A pápai audienciát követően az afrikai elnök találkozott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral. A találkozón jelen volt Dominique Mamberti érsek, az államokkal való kapcsolatok titkára, továbbá a tanzániai külügyminiszter és az ország szentszéki nagykövete.

A megbeszéléseken a felek emlékeztettek Tanzánia szerepére, amelyet a béke megteremtésében játszik a Nagy Tavak vidékén. Megvitatták az állam és az egyház kapcsolatait, amelyeket a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jellemez. Megállapították, hogy a katolikusok tevékenyen hozzájárulnak a tanzániai lakosság előrehaladásához, főként a nevelésben, az egészségügyben és egyéb szociális területeken.

A vatikáni találkozón érintettek még olyan közérdekű témákat, mint a békés együttélés és az együttműködés fontossága a különböző vallású hívek - különösen a keresztények és a muzulmánok között. A Szentszék ismételten arról biztosította a tanzániai delegációt, hogy a katolikus egyház és intézményei elkötelezik magukat az egész ország teljes és harmonikus fejlődése mellett.








All the contents on this site are copyrighted ©.