2007-10-10 17:36:39

A Szentatya a katolikusok és az ortodoxok közötti párbeszéd megerősödéséért imádkozott az általános kihallgatáson


Több tízezer hívő ünnepelte lelkes köszöntéssel Benedek pápát szerda délelőtt, amikor nyitott fehér autóján megérkezett a Szent Péter-térre, hogy megtartsa az általános audienciát. A Szentatya a kihallgatás végén felhívással fordult valamennyi hívőhöz, arra kérve őket, hogy imádkozzanak a katolikus-ortodox nemzetközi teológiai vegyes bizottság ravennai ülésének eredményességéért. A bizottság október 8-15-e között tartja plenáris ülését az egyház szentségi természetének egyháztani és kánonjogi következményeiről, illetve az egyház zsinati és szinódusi jellegéről. "Ez a téma különös érdeklődésre tart számot ökumenikus szinten" - hangsúlyozta a Pápa.

Katekézise felolvasása után a Szentatya anyanyelvükön köszöntötte a különböző zarándokcsoportokat. Több magyar csoport is jelen volt a Szent Péter-téren, akik Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából zarándokoltak el az Örök Városba, és kedden reggel részt vettek a vatikáni magyar kápolna búcsúján. Hozzájuk e szavakkal fordult a Pápa: RealAudioMP3

"Isten hozta a magyar zarándokokat, különösen is a hercegszántói és székelyudvarhelyi híveket! Szeretettel köszöntelek titeket! A minap ünnepeltétek Magyarok Nagyasszonya ünnepét. Az Ő közbenjárását kérve szívesen adom rátok és családjaitokra apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!"

Olaszul emlékezett meg a Pápa Boldog XXIII. János liturgikus ünnepéről, amelyet csütörtökön tartunk. Az ő felejthetetlen evangéliumi tanúságtétele támogassa a fiatalokat a Krisztushoz való mindennapi hűségben; bátorítsa a betegeket, különösen azokat a kisgyermekeket, akik a milánói tumor betegek gyógyintézetéből érkeztek, hogy türelmesen kövessék Jézust a megpróbáltatás és a szenvedés útján. Az ifjú házasokat pedig az ő példája segítse abban, hogy családjaikban megteremtsék az isteni szeretettel és a testvérekkel való folytonos találkozás helyét.

A kihallgatáson egy buddhista szerzetescsoport is jelen volt Sri Lankáról, akik néhány könyvet hoztak ajándékba a Szentatyának. A Pápa köszöntötte még az Olasz Sport Központ és az Anconai Labdarúgó Szövetség tagjait. "Azon munkálkodjatok, hogy a futball neveljen egyre inkább az élet etikai és spirituális értékeire" - buzdította őket a Szentatya. A labdarúgó szövetség egy 16-os számú, "Benedek"-feliratú mezt ajándékozott a Pápának, továbbá egy jelzőlobogót és egy piros-fehér futball labdát, rajta az anconai csapat tagjainak aláírásával. Az Olasz Sport Központ elnöke (Edio Costantini) pedig egy könyvet nyújtott át a Szentatyának.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.