„A XX. század a keresztény vértanúk százada” – Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítójának előadása

Az olasz történész, a Sant’Egidio közösség alapítója, előadást tartott pénteken este Rómában, az Augustinianum Patrisztikai Intézet akadémiai ülésén, amelyet a Spanyol Püspöki Konferencia rendezett 498 spanyol vértanú boldoggá avatása alkalmából, amelyre október 28-án Rómában, a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában kerül sor.

Andrea Riccardi „A vértanúság évszázada. A 900-as évek keresztényei” c. kötet szerzője. A 2000-es jubileumi szent évben megjelent könyv, amelyet kilenc nyelvre fordítottak le, rekonstruálja a XX. században hitük miatt megölt férfiak és nők ezreinek történetét. Ez a mű az első, amely az egész világra kiterjedő mérleget készít az „új vértanúkról”.

A XX. század a keresztény vértanúk százada – mondta pénteki előadásában Andrea Riccardi. Erről azonban csak nagyon későn szereztünk tudomást. Egyrészt a Szovjetunióban és a kelet-európai országokban uralkodó kommunizmus hosszan tartó időszaka miatt, másrészt azért, mert a világ déli részének országai csak kevéssé álltak reflektorfényben. Ezért csak nehézségek árán tudtunk egységes képet alkotni a fájdalom tapasztalatainak oly sok töredékéből. Pusztán az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdtünk tudatára ébredni a 900-as évek vértanúságának. Ebben a folyamatban fontos szerepe volt II. János Pál pápának, mivel Karol Wojtyła személyesen ismerte a háború és az üldöztetés tragédiáját. Lengyelország megélte a náci megszállást, a Shoá-t, amely elpusztította a lengyel és általában véve az európai zsidóság jelentős részét, majd szovjet ellenőrzés alá került, ami egyenlő volt a kommunista rezsimmel és a vallásüldözéssel. Andrea Riccardi előadásában idézte Isten Szolgája, II. János Pál szavait: „Papi hivatásom nemzedékem annyi tagja nagy szenvedésének idején született. A Gondviselés engem megőrzött a legfájdalmasabb tapasztalatoktól..” Wojtyła pápa úgy érezte, hogy megélte a XX. század apokalipszisének egy részét. A vértanúság számára nem a régmúlt története, hanem nagyon is élő valóság volt. Később erőszakos merényletet kellett elszenvednie, amelynek nagy esélye volt, hogy halálos kimenetelű legyen.

II. János Pál személyes tapasztalatai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a vértanúság a kereszténységgel együtt járó valóság. Ezért kezdeményezte a kortárs vértanúk emlékének összegyűjtését. „Tertio Millennio Adveniente” k. apostoli levelében írta: „századunkban visszatértek a vértanúk, akik gyakran névtelenek, mintegy Isten nagy ügyének „ismeretlen katonái”. „A lehetőségekhez képest nem szabad engedni, hogy tanúságtételük homályba vesszen az egyházban..” Ezért II. János Pál felhívással fordult a helyi egyházakhoz: „ne hagyják feledésbe merülni mindazok emlékezetét, akik vértanúságot szenvedtek, hanem gyűjtsék össze a szükséges dokumentációt.”

II. János Pál pápasága során a XX. század több mint 400 vértanúját és számos szentéletű személyét iktatta a boldogok, illetve a szentek sorába. Az üldöztetések áldozatainak nagy többségét illetően azonban nem indítottak boldoggá avatási eljárást, pedig ezeket a személyeket éppen keresztény hitük miatt ölték meg – mondta előadásában Andrea Riccardi történész. Továbbra is felelősségünk, hogy az elmúlt század keresztény vértanúinak örökségét ápoljuk. Ez lehet a kultúra feladata is, de mindenképpen a keresztény közösségek kötelessége, hogy elmélkedjenek a keresztény vértanúság „gyönge erejéről” – tette hozzá a Szent Egyed közösség alapítója.