A Budapesti Városmisszió kiértékelése

P. Horváth Árpád jezsuita olvassa fel jegyzetét:


Még soha nem volt a magyar fővárosban városmisszió, és valószínű, hogy ennyi, egyszerre futó és választékos egyházi vonatkozású program sem volt még, mint az elmúlt héten. Többször hallottam, hogy bizony nem volt mindig könnyű dönteni, hogy hová is menjen, melyik rendezvényre küldje, vagy kísérelje el az ember a hit és vallás iránt még csak éppen hogy érdeklődő barátait, ismerőseit, munkatársát, netalán szomszédját. A választék valóban színes, sokszor mély, ahogy a misszió jelmondata is mondja, életről, reményről és jövőről szóló, gazdag tartalmű volt.

Én főleg a jezsuita vonatkozású programokon vettem részt a nyolcadik kerületben. Készült egy nagyszerű, saját jezsuita városmissziós programfüzet is, benne több mint száz választani valóval. Csak hátteres, önkéntes fiatalokból, akik a rendezvények lebonyolításában, illetve ismertetésében részt vettek, nyolcvan volt. Hatezer szórólapot osztottunk szét a környező utcákon, egyetemeken. És az emberek jöttek, egyre többen, legtöbb programunkon teltház volt.
Hogy mibe kapcsolódhattak be azok, akik a városmisszió jezsuita vonatkozású programjai mellett döntöttek? Nos, voltak művelődési programok, színház-előadások a Párbeszéd Házában, koncertek, cigány nap, volt bibliai játszóház gyerekeknek a Lőrinc pap téren, a cserkészeknek is volt egy délutánjuk, aztán pszichológusok nyitott beszélgetése, előadások New Age-ről, Da Vinci kódról, gazdasági etikáról; volt imaiskola minden nap, ahol bele lehetett kóstolni a különböző imamódokba; a Mária utcai templomban "lábjegyzetes" miséket szerveztünk, ahol nem-hívők, illetve keresők számára is dekódolták istentiszelteteink roppant gazdag liturgikus szimbólumait, nyelvezetét; továbbá, voltak szentségimádások, énekes zsolozsma, valamint lehetőséget is kínáltunk néhány csendes percre a nyitott templomunkban, esetleg találkozni is lehetett egy lelki vezetővel; a közeli Mikszáth Kálmán téren pedig koncerteket, illetve a Loyola kávéházat szerveztünk inkább a fiatalabb korosztály számára. Ide mindenki betérhetett, kapott kávét, vagy éppen teát, és ha úgy gondolta, szívesen tájékoztattuk őt, hogy miért is van Budapesten ez a nagy egyházi felhajtás.

Érdeklődés volt, nagyon szépen, ezt egyébként múlt pénteki számában az egyik egyházról és a vallással kapcsolatos dolgokról csak nagyon ritkán pozitív hangvételű napilapunk is elismeri: a Mikszáth téren tömeg volt, a Caffé Loyola nagyon bejött, ahová olyanok is betértek, akik különben a templomot messziről elkerülik. A jezsuiták nem győzték fogadni az érdeklődőket.
Tanulságos a városmisszió alkalmából üzemeltetett Loyola kávézó vendéggkönyvébe belelapozni. Akik megfordultak itt, úgy látszik, megértettek valamit abból, amit kommunkiálni szerettünk volna a missziónkkal. Többen jelezték, hogy jó lenne, ha lenne folytatás, ha ez a misszió nem csak egy egyszeri alkalom lenne, hanem ha maradna valami az egyháznak ebből a lendületéből. Ez még olyanok részéről is elhangzott, akik egyébként nem is tartják magukat kereszténynek, most, a városmisszió alatt azonban mégis sikerült megszólítanunk őket, és közénk jöttek. Az volt a tapasztalatom, hogy az emberek igénylik, hogy az egyház merjen kihívást támasztani velük szemben. Budapest lakóinak többsége nem meggyőződésből idegenedett el a kereszténységtől, vallástól, egyháztól, hanem mert egyszerűen nem volt alkalma hiteles keresztényekkel találkozni, akik segítettek volna nekik otthon érezni magukat közöttünk.


A misszió formális részének vége, a keresztény élethivatás azonban alapvetően missziós jellegű. A hitet, mint a fényt, vagy az igaz örömet, a szív tiszta mosolyát nem lehet elrejteni. A hit él, és ha engedjük, hogy átjárja lényünket, ha engedjük, hogy hitünkben hűek legyünk magunkhoz, akkor az máris misszió, mert környezetünk észre fogja venni, rá fognak kérdezni, hogy mindenek ellenére, minden nehézség és abszurditás ellenére a pörgő élet közepette hogyan lehet mégis hinni, hinni tiszta szívvel, bizalommal, hinni magunkaban, másokban, Istenben.