Az ereklyék adás-vétele szentségtörés - interjú Marco Frisina prelátussal

A posztuláció „Totus tuus”-című színes havi lapjának augusztusi száma Marco Frisina prelátussal, a római Vikariátus Liturgikus Irodájának felelősével tesz közzé interjút „Az ereklyék adás-vétele szentségtörés” címmel.

A csontok értékesebbek, mint az ékszerek, drágábbak, mint az arany. Az őskeresztények azt tartották, hogy a vértanúk és ereklyéik tisztelete a Jézusba vetett hit kifejezése. Az ereklyék tisztelete az első keresztényekig nyúlik vissza és az első relikvia éppen Jézus keresztje – olvashatjuk a cikkben, amely megállapítja: „Miközben halad előre II. János Pál boldoggá és szentté avatási eljárása, szeretnénk, ha lenne birtokunkban valamilyen emlék róla, hogy még közelebb érezzük magunkat hozzá. Jelenleg még csak szívünk csöndjében tisztelhetjük, mindaddig, amíg az egyház nem nyilvánítja boldoggá, illetve szentté.”

Frisina prelátus az ereklyék jelentésére rávilágítva arra emlékeztet az interjúban, hogy az egyházban a relikviáknak mindig nagy értéket tulajdonítottak, mert azok az illető szent konkrét történelmi jelenlétéről tesznek tanúságot. Az értéket az is emeli, hogy a szent milyen kapcsolatban állt az Eucharisztiával, a szentségekkel. Minden megkeresztelt teste, a kegyelem révén a Szentlélek temploma. Még inkább vonatkozik ez a szentekre, akik megélték testükben az Istennel való kegyelmi szeretetközösséget. Az ereklye lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel a testtel. A történelem folyamán az ereklyéknek fontos szerepük volt a gonosz elleni küzdelemben is, mivel olyan fizikai valóságról van szó, amely sajátos kapcsolatban áll a kegyelemmel.

Az ereklyéket két csoportra osztjuk – olvashatjuk a cikkben. Az első csoportba tartozik a test, a másodikba pedig a ruhaneműk vagy tárgyak, amelyek kapcsolatban álltak a szenttel, akár életében, akár halálában. Azoknak a tárgyaknak, amelyeket a sírhoz érintenek, csak jelképes, érzelmi értékük van és „emléknek” nevezzük őket.

Az ereklyék tisztelete a boldoggá avatási szertartás során kezdődhet csak el, amikor a relikviákat ünnepélyesen az oltárra helyezik. Az egyház csak ettől a pillanattól kezdve engedélyezi a szent ereklyéinek nyilvános tiszteletét. II. János Pál pápa esetében, akit mindnyájan szerettünk életében és tiszteltünk életszentségéért, az „ex indumentis” – azaz a ruháiból vett darabokkal ellátott szentképet csak mint egy kedves személytől származó emléket tekinthetjük, nyilvánosan nem tisztelhetjük. Mindig nagyon óvatosnak kell lenni, és türelmesen engedelmeskedni kell az egyháznak, megvárva, hogy hivatalosan is szentté nyilvánítsák, ami nagy örömet jelent majd számunkra.

Az első csoportba tartozó ereklyéknek csak a nyilvános használata lehetséges, tehát egy templom, egy szeminárium számára. Ezeket helyezik el a templomok oltáraiban, éppen azért, hogy ott, ahol az Eucharisztiát ünneplik, jelen legyen azoknak az élő emlékezete, akik életükben egyesültek Krisztus kereszt áldozatával. Szigorúan tilos az ereklyék adás-vétele, mert szent dolgokról van szó, amelyeknek felbecsülhetetlen értékük van – mondta Frisina prelátus. Utalt rá, hogy az ereklyék árusítása rendkívül elterjedt az interneten és ez szentségtörésnek minősül. Az ereklyék hitelességét egyébként az egyházmegye püspökének aláírása szentesíti.
Az egyház történelmében a legrégibb ereklyéket Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja hozta a Szentföldről. Többek között szögeket Krisztus keresztjéből, Pilátus palotájának lépcsősorát, vagy a Kereszt darabjait, amelyek ma Rómában, a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában láthatók. A hagyomány 1700 éve tiszteli ezeket a relikviákat, amelyek rendkívül nagy értéket jelentenek számunkra, mivel közvetlenül kapcsolatba hoznak bennünket Krisztus korával.

Fisina prelátus végül az ereklyék helyes tiszteletére figyelmeztetett interjújában:
Hitünkben az első helyen áll az Eucharisztia, utána jön Isten Szava, és csak ezután következik az ereklyék tisztelete, beleértve a szentképeket is, amelyek célja az ima buzgóságának elősegítése. A relikvia nem amulett, nem rendelkezik mágikus erővel.
A szentekhez azért imádkozunk, hogy járjanak közben értünk az Úrnál, aki imánk végcélja. Amikor megcsókoljuk az ereklyéket, olyan mintha Isten irgalmasságát csókolnánk meg, amely a szentben valósult meg. Mindig emlékeznünk kell rá, hogy a szenteken keresztül Istent imádjuk, mint ahogy ezt II. János Pál pápa tanította nekünk – olvashatjuk Marco Frisina prelátus, a római Vikariátus Liturgikus Irodájának felelősével készített interjúban, a „Totus Tuus” augusztusi számának hasábjain.