2007-09-24 16:54:42

Renato Martino bíboros a nukleáris energia békés felhasználásáról és a környezettel kapcsolatos katasztrófa hírekről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak


Az egyház nem ellenzi az atomenergia elővigyázatos és békés célú felhasználását, mivel az nagy erőforrást jelent az emberiség számára. Ezt mondta Renato Martino bíboros, a Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában. A vatikáni bíboros szeptember 20-án részt vett Rómában egy környezettel kapcsolatos könyvbemutatón. „A környezet, mint erőforrás. Utazás a teendők kultúrájában” c. könyvet Altero Matteoli, az előző kormány környezetvédelmi minisztere és Folco Quilci újságíró állította össze.

A Szentszék tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, az atomenergia békés célú felhasználásával foglalkozó ENSZ szervezetnek – mondta az interjúban Martino bíboros. 1957-ben, amikor az amerikaiak elhatározták az ügynökség létrehozását, Spellmann bíborost, az akkori New York-i érsek kérték meg, hogy beszéljen a kérdésről XII. Piusz pápával. A Szentszék az ügynökség alapító tagja lett, hogy tanúskodjon a világ előtt annak békés szándékairól, azaz arról, hogy a nukleáris energia békés célú felhasználását szorgalmazza.

Renato Martino bíboros az interjúban foglalkozott a gyakran baljós előjelzésekbe torkolló a környezettel kapcsolatos kérdéssel. A szakértők szerint a századok folyamán a klímaváltozások ciklikusan jelentek meg, ami azt jelzi, hogy mi ezeket nem tudjuk teljességgel sem fenntartóztatni, sem pedig megelőzni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell vigyáznunk a természetre és ésszerűen élni vele – mondta még a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában Renato Martino bíboros, a Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke.








All the contents on this site are copyrighted ©.