2007-09-20 15:48:05

A Pápa dicsérettel szólt a benini helyi egyházról, amely megvédi az élet, a család és a béke értékeit


A Szentatya a castel gandolfói apostoli palotában csütörtökön délelőtt tizenegy órakor fogadta Benin püspöki konferenciájának öt főpásztorát, akik szeptember 17-22-e között folytatják ad limina látogatásukat Péter székénél. Fél egykor a Pápa közös kihallgatáson fogadta az afrikai püspököket, akikhez francia nyelvű beszédet intézett.

A benini részegyház fontos szerepet tölt be a társadalom alapvető értékeinek előmozdításában – hangsúlyozta a Pápa csütörtökön délelőtt az ország ad limina látogatáson lévő főpásztoraihoz intézett beszédében. A nyugat-afrikai ország püspökei bátran védelmezik a család és az élet tiszteletben tartásának értékét, így fontos szolgálatot tesznek az egész társadalom számára. A főpásztorok számos akadállyal néznek szembe a hiteles keresztény családok képzése terén. A keresztény házastársak örök hűségre kötelezték el magukat, és gyakran szembe kell nézniük a kultúrához és a hagyományokhoz kapcsolódó kihívásokkal. Ezért nemcsak arra van szükség, hogy a keresztény házasságra lépők alapos képzésben vegyenek részt, hanem szüntelenül a családok mellett kell állni, főleg a nehézségek idején.

A benini főpásztorok az elmúlt években nagy evangéliumi bátorságról tettek tanúságot az igazságosság és az emberi jogok terén is, ezáltal hozzájárultak a nemzet egységének és egyetértésének megvédéséhez. A püspökök 5 évenként esedékes beszámolója arról tanúskodik, hogy a hagyományok még túlságosan jelen vannak a társadalmi életben. A főpásztorok feladata, hogy bátorítsanak a jóra és az igazra, hogy híveik növekedhessenek a hitben és Isten valódi megismerésében, illetve elutasítsák a rosszat, ami ellentétben áll az evangéliummal. A keresztény hit töltse el a szíveket benső szabadsággal valamint a Krisztustól kapott felelőséggel, az élet eseményeivel szemben. A Pápa elismeréssel szólt az Istennek szentelt élet intézményeiről, amelyek nagylelkűen hozzájárulnak az egyház küldetésének teljesítéséhez.

A Pápa a liturgiáról megállapította: Fontos, hogy a hívek tevékenyen vegyenek részt a szertartásokon, megengedve a különféle kulturális környezeteknek megfelelő liturgikus módosításokat, az egyházi szabályok szerint. A papok és szeminaristák szilárd liturgikus képzése biztosítja azt, hogy ne alkalmazzanak a keresztény hittel összeegyeztethetetlen elemeket vagy zűrzavart okozó tetteket.

Végül a Pápa a keresztények és muzulmánok közötti párbeszéd folytatására buzdította a benini főpásztorokat, hangsúlyozva, hogy mélyítsék el kölcsönösen a közös vallási értékek ismeretét, és tartsák tiszteletben a különbözőségeket.








All the contents on this site are copyrighted ©.