2007-09-13 17:13:21

Katolikus ifjúsági nap Kurdisztánban: reménység az iraki egyház számára


Az iraki Kurdisztán tíz településéről háromszáz fiatal érkezett az elmúlt napokban Amadiyah-ba, hogy találkozzon az egyházmegye püspökével és papjaival. Együtt elmélkedtek az egyház küldetésének értelméről a mai Irakban, amelyet a terrorizmus és a felekezeti erőszak gyötör.

A fiatalok meghallották az Egyház, Krisztus jegyesének hangját, amely azt kéri tőlük, hogy vigyék el szeretetét az iszlám világba, amelyben élnek. Így tanúságtételükkel reményt ébresztenek szeretteikben is, akik az ország különböző pontjairól menekültek Kurdisztánba. A találkozó után, amely egy VII. századi templomban bemutatott szentmisével ért véget, a fiatalok örömmel és reménnyel telve tértek haza - nyilatkozta Amadiyah káld püspöke, Rabban Al-Qas az AsiaNews hírügynökségnek.

A főpásztor szerint elérkezett az idő, hogy az irakiak változtassanak mentalitásukon, és az ifjúságot a békére és a demokratikus értékekre neveljék. "Az iraki válság megoldásának kulcsa nem a fegyverekben rejlik, hanem a népben" - tette hozzá a káld püspök, aki azt is elmondta, hogy az utóbbi időben csökkent az öngyilkos merényletek száma, főként Bagdadban. "Most meg kell nyitnunk a kapukat a kiengesztelődés előtt, miközben tovább dolgozunk a biztonság garantálásán".

Irakban a háború következtében több helyütt kritikus helyzet alakult ki: nincs ivóvíz, és nem működik a csatornahálózat. Az elmúlt hetekben legalább hétezer embert fertőzött meg a kolerajárvány, amely az ország északi részén tört ki - jelenti az Egészségügyi Világszervezet. A járványt valószínűleg a fertőzött ivóvíz idézte elő.







All the contents on this site are copyrighted ©.