2007-09-11 16:52:24

A zarándoklatok és szentélyek 5. európai kongresszusa Lourdes-ban


A Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának kezdeményezésére szeptember 10-e és 13-a között Lourdes-ban tartják a zarándoklatok 5. európai kongresszusát. Az európai zarándokhelyek és zarándoklatok igazgatóinak és rektorainak mostani találkozójára ezt a témát választották: ’Zarándoklatok és szentélyek: a béke útjai és az irgalom helyei.” Szeptember 10-én, hétfőn az egybegyűlteket a hely főpásztora, Jacques Perrier püspök köszöntötte a város polgármesterével együtt, majd Renato Martino bíboros, a Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának elnöke tartotta meg a téma szerinti bevezető előadást. Perrier püspök megemlékezett a Lourdes-i kegyhely nagy évfordulójáról, nevezetesen a Mária-jelenések 150. évfordulójáról. A kongresszus első napja a Rózsafüzér Miasszonyunk Bazilikában bemutatott ünnepi francia nyelvű szentmisével és agapéval zárult.
Renato Martino bíboros a kongresszus témáját megvilágító előadásában azt hangsúlyozta, hogy Isten szíve az irgalom és ebben a mai világban, amely annyira felmagasztalja a fizikai tökéletességet, az egyháznak a gyöngék és a kitaszítottak mellett kell állást foglalnia. Európa ma mindenki közös háza, amelyben a személyek mellett az eszmék is állandó áramlásban vannak. A találkozásoknak ez a folytonos körforgása az idők jele, amelyet az egyháznak is értelmeznie kell, bátorítva a testvériséget és a szolidaritást. A bíboros hangsúlyozta, mennyire fontos a lelkiekre való nevelés és a spiritualitás közvetítése, amint azt a korábbi évszázadokban tette Európa 6 nagy szent apostola: Svédországi Szent Brigitta, Sziénai Szent Katalin, Nagy Szent Teréz, Nursziai Szent Benedek és Szent Cirill és Metód.
Szólítsuk meg a keresztényeket és a jóakaratú embereket, hogy függesszék fel a hétköznapok megszokott életritmusát és induljanak útra, segítsük a híveket, hogy hosszabb gyalogos zarándoklatok alkalmával csendet tudjanak teremteni önmagukban és szívük mélyébe fogadják Istent” – ez a mi feladatunk – mondta Martino bíboros a lourdes-i kegyhelyen. A zarándoklatok az irgalom alkalmai is – tette hozzá a vatikáni bíboros. A mai világban, amely a társadalom peremére taszítja a betegséget és a gyöngeséget, és a szépséget és a fizikai tökélyt magasztalja fel – a zarándoklatok igazgatói és a szentélyek rektorai legyenek tanúságtevői annak, hogy az egyház számára az első helyen azok állnak, akikről megfeledkeztek és akiket a társadalom kivetett magából. „Ne feledjétek – mondta még Martino bíboros -, hogy Isten szíve az irgalom, amely az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberben találja meg tükörképét.”








All the contents on this site are copyrighted ©.