„Jézus Krisztus és minden keresztény küldetésének középpontjában Isten országának
hirdetése áll” – mondta a Szentatya a máriacelli vesperáson
XVI. Benedek pápa a máriacelli templom előtt bemutatott szentmisét követően együtt
ebédelt az osztrák püspöki konferencia tagjaival és a kíséretében utazó főpásztorokkal.
Délután fél 5-kor búcsút vett a máriacelli kegyhely bencés közösségétől. Háromnegyed
5-kor a bazilikában vesperást vezetett. Ez a szertartás volt egyben a Pápa találkozója
az ország papjaival, szerzeteseivel és szerzetesnőivel, a szeminaristákkal valamint
az Istennek szentelt személyekkel.
A máriacelli „Magna Mater Austriae” bazilikában,
ahol az emberek nemzedékek óta imádkoznak, hogy kieszközöljék Isten Anyjának segítségét,
most a Pápa mindenekelőtt háláját kívánta kifejezni minden kapott jóért, különösen
a hit felbecsülhetetlenül nagy ajándékáért. A következő kérésekkel fordult Máriához:
oltalmazza az egyházat, járjon közbe papi és szerzetesi hivatásokért, segítse a családokat,
imádkozzon mindazokért, akik keresik a bűnből kivezető utat és a megtérést, valamint
anyai oltalmába ajánlotta a betegeket és időseket. Ausztria és Európa Édesanyja segítse
mindnyájunkat abban, hogy gyökeresen megújítsuk hitünket és életünket!
A Pápa
köszöntötte a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, akik Krisztus küldetésének
szolgái. Mint ahogy 2000 évvel ezelőtt Jézus meghívta az embereket követésére, így
ma is fiatal férfiak és nők indulnak el, hogy Jézus vonzásában az egyház szolgálatába
állítsák életüket, segítve testvéreiket. Van hozzá bátorságuk, hogy kövessék Krisztust,
és tanúságot tegyenek róla. A Krisztust követő élet kockázatos vállalkozás, mivel
mindig fenyeget bennünket a bűn, a szabadság hiányának és hitünk elhagyásának veszélye.
Ezért mindnyájunknak szükségünk van kegyelmére, mint ahogy Mária részesült benne a
maga teljességében. Máriához hasonlóan mi is tanuljuk meg, hogy mindig tekintsünk
Krisztusra, legyen ő a mércénk.
Az Úr arra szólítja fel a papokat, szerzeteseket
és szerzetesnőket, valamint a világi híveket, hogy lépjenek be a világba, összetett
valóságába, hogy együttműködjenek Isten országa építésén. Ezt sokféle módon teszik:
az evangélium hirdetésében, a közösségek építésében, a különböző lelkipásztori szolgálatokban,
a tevékeny szeretetben, a kutatás és a tudomány terén, ahol apostoli lelkülettel dolgoznak,
a környező kultúrával folytatott párbeszédben, az Isten által akart igazságosság előmozdításában,
valamint a Szentháromságos Isten szemlélésében és közösségi dicséretében.
Az
Úr arra hívja meg őket, hogy vegyenek részt az egyház zarándoklatában, amely az időkön
keresztül vezet. Legyenek Krisztushoz hasonlóan zarándokok és vegyenek részt életében,
amely ma is Keresztút és a Feltámadt Krisztus útja, amely létünk Galileáján keresztül
vezet. Mindig ugyanaz az Úr hív bennünket az egyetlen hitre az egyetlen keresztségen
keresztül. Ha részt veszünk zarándokútján, ez tehát két dolgot jelent: a Kereszt dimenzióját,
amelyhez hozzátartoznak a sikertelenségek, a szenvedés, a meg nem értettség, sőt a
megvetés és az üldöztetés. Jelent azonban örömet is és jelenti a vele való találkozás
vigasztaló élményét.
Jézus Krisztus és minden keresztény küldetésének középpontjában
Isten országának hirdetése áll. Ez azt az elkötelezettséget jelenti, hogy jelen vagyunk
a világban, mint tanúi. Az Istennek szentelt személyek arról a reményről tesznek tanúságot,
amely minden látható vagy rejtett kétségbe esés ellenére Isten hűsége, szeretetteljes
figyelme felé irányítja az embereket. Tanúságot tesznek arról a Szeretetről, amely
az embereknek ajándékozta önmagát és így legyőzte a halált. Szembeszegülnek az igazságtalanság
számos formájával, mint például az emberek megvetése, amely egyre inkább terjed.
Keresztelő
Szent Jánoshoz hasonlóan Jézus Krisztushoz vezetik el az embereket. Világítsák meg
fényükkel a társadalmat, a politikai és gazdasági életet, a kultúra és a kutatások
területeit. Akkor is ha csak egy kis lángról van szó, fényét és erejét a reggeli Csillag,
vagyis a Feltámadt Krisztus ragyogásából meríti. Az Ő világossága ugyanis soha nem
ér véget.
A Pápa ezután a három evangéliumi tanács, a szegénység, tisztaság
és engedelmesség fogadalmáról elmélkedett.
Aki radikálisan kívánja követni
Krisztust, annak le kell mondania az anyagi javakról. A szegénység és a szegények
kérdése képezze újból komoly lelkiismeret vizsgálat tárgyát minden keresztény, de
főleg a papok és szerzetesek számára – mondta a Szentatya.
A tisztaság fogadalma
nem azt jelenti, hogy a papok, szerzetesek és szerzetesnők elszigetelt életre, individualizmusra
kötelezték el magukat. Ünnepélyesen megígérik, hogy maradéktalanul Isten országának
szolgálatába állnak. A remény emberivé válnak, akik Istenre alapozzák életüket. A
kapzsiság, az önzés, a féktelen fogyasztás, az individualizmus kultusza világában
az emberek iránti önzetlen szeretetet élik meg. Olyan reményben élnek, amely Istenre
bízza a megvalósítás feladatát. A világnak ma is szüksége van tanúságtételükre.
Ami
az engedelmességet illeti – folytatta beszédét a Pápa – Jézus egész életét az Atya
iránti engedelmességben élte le. „Legyen meg a te akaratod” – imádkozta az Olajfák
hegyén. Ebben az imában Jézus mindnyájunk lázadását engedelmességgé alakítja át. Istent
hallgatni és engedelmeskedni neki nem jelenti azt, hogy elveszítjük önmagunkat. Csak
Isten akaratát követve tudunk eljutni saját önazonosságunkra. Szükség van rá, hogy
erről tanúskodjunk ma, szemben a világ ún. „önmegvalósítási” törekvéseivel.
A
Pápa felidézte Romano Guardini önéletrajzát, amelyben a teológus arról írt, hogy Jézus
Krisztus csak testében, az egyházban van jelen konkrétan. A gyakorlatban tehát az
Isten akaratához való engedelmesség legyen alázatos engedelmesség az egyházhoz – mondta
a Szentatya, utalással loyolai Szent Ignác imájára, amelyben mindenét felajánlja az
Úrnak, beleértve szabadságát, értelmét, emlékezetét.
Beszéde végén a Pápa Mária
oltalmáért fohászkodott a papok és szerzetesek számára. Megköszönte imáikat és az
Úr szőlejében végzett munkájukat, majd apostoli áldásával búcsúzott mindnyájuktól.