2007-08-31 16:23:16

„Ausztriai látogatásom időpontja egyre közeledik” - XVI. Benedek pápa levele az osztrák egyházi lapok olvasóihoz


A Szentatya az osztrák híveknek szóló levelében így folytatta: „Tudjátok, hogy mennyire szeretem ezt az országot, amely gyermekkorom óta olyan közel áll hozzám – a harmincas évek eleje óta, amikor édesanyánkkal vasárnaponként átsétáltunk a Salzach hídon Ostermiething, Sankt Radegund és más helységek felé a Salzach folyó osztrák partján.

Szeretem hazátok csodálatos tájait, a nagy osztrák kultúrát és országotok szeretetreméltó lakóit. Római házi kápolnámban ki van állítva a máriacelli Istenanya képe, amelyet II. János Pál pápa hozott magával. Az osztrák püspökök ehhez egy szép, fából készült Szent József kegyszobrot készíttettek el, akinek karjaiban a gyermek Jézus alszik. Amikor a breviáriumot végzem, vagy a kápolnában imádkozom, a máriacelli Istenanya jóságos arca tekint le rám, és ugyanakkor érzékelek valamit abból a biztonságból is, amelyet Szent József közvetít a gyermek Jézus számára.

A Szentatya arról biztosította az osztrák híveket, hogy ezzel a máriacelli kegyképpel tehát Ausztria mindig vele van. Ausztria az az ország Európa szívében, amely hitünkben olyan sokszínű és ragyogó szerepet játszott, amely megérinti az embereket, akik nem keresztények, vagy már nem osztoznak hitünkben, de megélik azt a szépséget, amelyet a keresztény hit idézett elő. Amikor most Ausztriába érkezem, azzal a nagy kultúrával találkozom, amely évszázadok során fejlődött ki az országban – írta a Pápa. Mindenekelőtt azonban a jelennel fogok találkozni: egy egyre gyorsuló idő kérdéseivel, a hit és kereszténység gondjaival a sokszínű kultúrák és hagyományok együttélésének keretei között.

Amikor azonban Máriacellben a zarándokokkal, Bécsben a hívőkkel, a társadalom minden rétegében az önkéntesek sokszínű világával, Heiligenkreuzban a papságra készülő fiatalokkal találkozom, tudom, hogy egy élő egyházat látok magam előtt, amely a mindennapok gondjai között is megtapasztalja a hit örömét, amely tudja, milyen szép Istent, Isten arcát megismerni, amely számunkra Jézus Krisztusban vált láthatóvá.

Ausztriában, csakúgy, mint világszerte, ahogy ezt nap mint nap az ad limina látogatásukat végző püspökökkel való találkozásaim során tapasztalom, a hit nem pusztán a múltat jelenti. A hit jelen, amely kaput nyit a jövő számára. Brazíliában, a Reménység Háza rehabilitációs központban számomra felejthetetlen volt azokkal a fiatalokkal való találkozás, akik a kábítószer csapdájába estek és ezáltal elveszítették az életörömet, a jövőbe vetett hitet. Istent felfedezni - ahogy erről tanúskodtak – azt jelentette számukra, hogy ismét megtalálták a reményt, az életörömet, a jövőbe vetett bizalmat. A mély gyökerekkel rendelkező hit a jövő felé nyit és életet ad. Imádkozzunk közösen azért, hogy ausztriai látogatásom mindnyájunknak segítsen abban, hogy az Istentől kapott örömben megújulva építsük a reményt jelentő jövőt.

Szívélyes köszöntéssel – a ti XVI. Benedek pápátok







All the contents on this site are copyrighted ©.