2007-08-28 18:15:08

Camillo Ruini bíboros felavatta a Róma-Lourdes közötti olcsó repülőjáratot


Hétfőn indult el a fiumicinói repülőtérről az első charter-járat Róma és Lourdes között. Erre a római egyházmegye hagyományos Lourdes-i zarándoklata alkalmából került sor, amelyet a Pápa római helynöke, Camillo Ruini bíboros vezet. A kezdeményezés a Római Zarándok Művek és az olasz posta Mistral Air elnevezésű légitársasága közötti együttműködésnek köszönhetően valósult meg.

A megegyezés értelmében a zarándok úticélok a következők lesznek 2008-ban: Lourdes, Fatima, Santiago de Compostela, Szentföld, Czestochowa és a Sínai-hegy Egyiptomban. A tervek szerint kb. 150 ezer utasra számítanak évente. A reptéri sajtótájékoztatón Cesare Atuire, a Római Zarándok Művek ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy elsődleges céljuk a repülőjegy költségek csökkentése volt. Ugyanakkor a lelkipásztori felkészítés is alapvető fontosságú az utazás során, hogy a zarándokok felkészülten érkezzenek meg a szent helyekre. Már a repülőgépeken szeretnék megteremteni a megfelelő hangulatot a zarándoklatra, így pl. a fejtámlákon „Uram, az arcodat keresem” feliratok fogadják a zarándokokat. A charter-járatokon ugyanis lehetőség nyílik a katekézisre és előkészítésre, amely kizárt a menetrendszerinti járatokon.

Camillo Ruini bíboros a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy bár Lourdes-ba indulnak, azzal a kéréssel fordulnak a Szűzanyához, hogy teremtsen békét a Szentföldön.







All the contents on this site are copyrighted ©.