2007-08-20 18:44:57

„Az igazságért kompromisszumok nélkül vállalt elkötelezettség ellenállásba ütközik” – hirdette XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala imádáságban


Vasárnap délben a Castel Gandfolfo-i pápai palota udvarán összegyűlt zarándokok jelenlétében tartotta meg a Szentatya a déli Úrangyala imádságot. Beszédében tudós pápához illően a 20. évközi vasárnap szokatlanul nehéz szövegű evangéliumáról elmélkedett. Lukács Jézust úgy mutatja be ugyanis ebben a szövegben mint „aki tüzet hozott a földre és aki ellenkezést és megosztást támaszt az emberek között, egészen a családi kapcsolatokig menően. „Jézus békéje nem egyszerűen konfliktus mentesség - szögezte le a pápa - hanem a rossz elleni állandó harc gyümölcse”.

A viszályok, amelyeket Jézus határozottan fenntart, nem az emberek sem pedig az emberi hatalom ellen irányulnak, hanem Isten és az ember ellensége, a Sátán ellen fordulnak. Aki szembeszáll ezzel az ellenséggel, miközben hűséges marad Istenhez, szükségképpen értetlenséggel találkozik, némelykor üldözéssel is. Mindazok, akik Jézust akarják követni és kompromisszumok nélkül kötelezik el magukat az igazságért, ellenállással találkoznak és a személyek közötti megosztottság jelévé válnak, akár még saját családjukon belül is.

A szülők iránti szeretet szent parancsolatát soha nem helyezhetjük az Isten iránti szeretet elé. Így a keresztény ember Krisztus nyomait követve a „béke eszközévé válik” – utalt a pápa Szent Ferenc híres fohászának egyik sorára, majd Szűz Mária, a Béke Királynéja közbenjárását kérte, aki a lélek vértanúságáig menően osztozott Fia harcában a Gonosz ellen.

Az Úrangyala imádság után a Szentatya szolidáris hangon szólt a perui pusztító földrengés áldozatairól. „Az Egyház veletek van, teljes lelki és anyagi szolidaritásával” – üzente a pápa a perui népnek és ez utóbbi jegyében államtitkárát, Bertone bíborost bízta meg, hogy az egyébként is tervezett programja keretében vigye el a Szentszék támogatását, mint gyorssegélyt – kétszázezer eurót – a leginkább rászorulóknak.







All the contents on this site are copyrighted ©.