Isten nélkül nem létezik igazi humanizmus sem pedig emberi nagyság - mondta Nazianzi Szent Gergely alakjáról tartott katekézisében a Szentatya a szerdai általános kihallgatáson

Az általános kihallgatás során elhangzott katekézisében a Pápa ezúttal a IV. századi egyház ragyogó alakját, Nazianzi Szent Gergelyt mutatta be. Nagy Szent Bazil egyházatyához hasonlóan – akit egy héttel ezelőtti katekézisében méltatott a Pápa – Gergely is Kappadókiában született. Nemes családban látta meg a napvilágot és édesanyja már születésekor – 330 körül – Istennek szentelte fiát. Kora leghíresebb iskoláiban nevelkedett, a kappadókiai Cezáreában, ahol barátságot kötött Bazillal, aki később a város püspöke lett. Gergely az ókor számos nagy városában élt, köztük pl. az egyiptomi Alexandriában és főként Athénben, ahol újból találkozott Bazillal, aki iránt – saját írásos vallomása szerint – nagy tiszteletet táplált érettsége, bölcsessége és tudásszomja miatt.

Visszatérve otthonába megkeresztelkedett és a monasztikus életforma felé fordult. Nagy vonzalmat érzett ugyanis a magány és a filozófiai és spirituális eszmélődés iránt. Szavai szerint „semmi sem tűnt nagyobbnak számára, mint az, hogy elnyomja az érzékiséget önmagában, kilépjen a világi testiségből és összeszedettségben éljen… beszélgessen önmagával és Istennel… hogy valóban Isten és az isteni dolgok szeplőtelen tükre legyen…”. Saját szavai szerint: nem szívesen szenteltette magát pappá, mert nem akart mások lelkipásztora lenni, hanem inkább az elmélkedésnek akarta szentelni életét. Ám mindezek ellenére engedelmességből vállalta küldetését, a lelkipásztori szolgálatot, elfogadva azt is, hogy a Gondviselés olyan helyekre vezérelje, ahová nem szívesen ment.

379-ben Gergely arra kapott küldetést, hogy a birodalmi fővárosban, Konstantinápolyban a niceai zsinathoz és szentháromságos hithez hű kis katolikus közösséget vezesse, akkor, amikor a nagytöbbség a császárok számára politikailag hasznosabb arianizmushoz tartozott. Így tehát Gergely kisebbségbe került és ellenségeskedés vette körül. Az Anastasis templomban a szentháromságos hitet védelmező 5 teológiai beszédet tartott, amelyek híressé váltak a tanítás bizonyossága, az érvelés ügyessége és ragyogó stílusa miatt. Gergely említett szónoklataival nyerte el a „teológus” jelzőt és az ortodox egyházban ma is így ismerik. Mindez azért volt lehetséges, mert számára a teológia nemcsak emberi okoskodás gyümölcse, hanem elsősorban az imából, a szentségi életből és az Istennel való állandó párbeszédből táplálkozik.

Nazianzi Gergely 381-ben részt vett a második zsinaton, amely megválasztotta Konstantinápoly püspökévé és az ülés elnökévé. Ám rendkívül ellenséges hangulat alakult ki körülötte és ezek a barátságtalan megnyilvánulások elviselhetetlenek voltak érzékeny lelke számára. Lemondott hivataláról és a zsúfolásig megtelt konstantinápolyi székesegyházban ezekkel a szavakkal vett búcsút: „Isten veled Krisztus által szeretett nagy város…Gyermekeim, kérlek benneteket, hogy őrizzétek meg a reátok bízott hitletéteményt és emlékezzetek meg szenvedéseimről. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek.”

Gergely visszatért szülőföldjére, Nazianz-ba, két évig a helyi közösségnek szentelte magát, majd végleg visszavonulva a tanulmányoknak és az aszkézisnek élt. Ebben az időszakban születtek meg költeményei és versbe szedett önéletrajza, emberi és spirituális életútjának egyfajta újraolvasata. Nazianzi Gergely olyan egyházi ember, aki Isten primátusára emlékeztet bennünket és ez érvényes ebben a mai világban is. Isten nélkül ugyanis az ember elveszíti nagyságát és Isten nélkül nincs igazi humanizmus. 390-ben Isten ölelő karjaiba fogadta ezt a hűséges szolgáját, aki teológusként páratlan intelligenciával védte Istent írásaiban és mérhetetlen szeretettel énekelte meg Őt költeményeiben.