Jézus igazi arca - P. Szabó Ferenc nyári sorozatának 2. része

Jézus földi éltében fokozatosan nyilatkoztatta ki személye titkát, hiszen az apostolokat és más követőt csak lassan tudta rávezetni a megígért Messiás igazi mivoltára. Mikor mintegy harminc esztendős volt (Lk 3,23) elkezdte nyilvános működését. „Tibériusz császár uralkodásának tienötödik évében történt. Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes Galileának, testvére Fülöp Itureának és Trakonitisz tartománynak, Lzánisz pedig Abilinának volt angyedes fejedelme, Annás és Kifás voltak a föpapok…”(Lk 3, l-2) Lukács evangélista tehát elhelyezi Jézust a térben és időben.

A Jordán vidékén bűnbánatot hirdető Keresztelő János megkereszteli, és rászáll a Lélek, miközben a mennyből ez a szózat hallatszik: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.(Lk 3, 22). Ebben a teofániában, istenjelenésben az Atya nyilvánosan is tanúságot tesz Fiáról. Hasonlóképpen később a színeváltozáskor is a Tábor hegyén. Az apostolok valószínűleg nem értették ezt az égi üzenetet, hiszen nem voltak felkészülve arra, hogy ezt a hallatlan újságot felfogják.

Később látjuk, hogy szűkebb hazájában, Názáretben sem volt sikere. Hiszen ismerték az ács fiát, aki most prófétaként lép fel. Márk evangélista elmondja (3, 21kk.) a megdöbbentő esetet. Amikor övéi meghallották, hogy prófétaként lépett fel, „elindultak, hogy erővel magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elveszítette az eszét”. És amikor később anyja és testvérei odaérnek hozzá, s ezt jelzik Jézusnak, ő nem megy ki hozzájuk, hanem a körülötte ülőre mutatva ezt mondja: „Ezek az én anyám és testvéreim! Ki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”

Jézus lassan sejteni engedi, hogy nála nem vérségi kötelék számít, hogy az általa hirdetett Országban, Atyja „családjában” a hit révén lesz valaki „rokona”. Jézus nyilvános működése során sokféleképpen kinyilvánítja isteni hatalmát: csodáival, bűnbocsánattal, a Törvény sajátos értelmezésével („megváltoztatja a mózesi törvényt és a szombati előírásokat!” – ez volt ellene az egyik vád). Jézus személyének jelölésére az evangéliumokban számos címmel találkozunk: Próféta, Messiás, vagyis Felkent, görögül Krisztus, Emberfia, Isten Fia stb. Ezeket a címeket általában mások adják neki.

Pontosabban: mivel az evangéliumok már húsvét és pünkösd után íródtak, az ősegyház hitét tükrözik. Jézus földi életében az Emberfia címmel jelölte magát, valamint a Fiú (nem Isten Fia) és az Atya bensőséges kapcsolatáról beszélt, főleg a János-evangéliumban. Igazában egyedül az Atya, illetve a Szentlélek nyilatkoztathatja ki Jézus személyének titkát, kapcsolatát a szentháromságos Istennel. Lukács l0. fejezetében (10,21-22) olvassuk Jézus hálaadását, ujjongó himnuszát: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és a kisdedeknek jelentetted ki. Ige, Atyám, így tetszett neked. Mert mindent átadott nekem Atyám: Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a fiú ki akarja jelenteni.” Jézus, a Fiú, a Szentlélekben ujjongott föl, mert kezdettől Szentlélek erejében cselekedett. Ez az ujjongás Jézus legbensőbb titkára, Abba-élményére utal, amely azt a páratlan intimitást fejezi ki, amely közte és az Atya között a Szentlélekben állandó valóság.

Jacques Guillet francia jezsuita, biblikus teológus írja (Jésus-christ hier et aujourd’hu 144) „Mivel ő az egyszülött Fiú, mivel mindig abból a forrásból merít, ahonnan minden gazdagsága ered, az isteni nagylelkűségnek minden megnyilatkozása az elé az egyedülálló szeretet elé állítja, amelynek ő maga a gyümölcse. Mivel Ő a Fiú, aki mindenét az Atyától kpja, mivel tökéletesen megéli függését és teremtményi csupaszságát, a szegényekkel (kicsikkel) való kapcsolatban feltör öröme, hogy az Atyától kapja a szeretetet, - szegény a szegényekkel, akik, mivel semmijük sincs, mindent ingyen kapnak.”

Az evangéliumokban állandóan visszatér a kérdés: „Ki ez az ember?” Kinek tartják az emberek az Emberfiát? És a kereszténység legfőbb kérdése is mindig ez volt: Kinek tartják az emberek Jézus Krisztust? Az a tény, hogy Jézus valóságos ember volt, az Újszövetség számára magától értetődő. Látjuk majd, hogy manapság a történeti Jézus kutatása erre összpontosítja a figyelmet. De „Jézus Krisztusnak, mint Isten Fiánk megvallása az egész keresztény hit sajátosságának rövid foglalata Ezen a hitvalláson áll vagy bukik a keresztény hit.” (Walter Kaper)