A Bűnbocsánat Napja Assisiben - fiatalok gyalogos zarándoklata
Augusztus elsején délben kezdődött, és 2-án éjfélig tart Szent Ferenc városában a
Bűnbocsánat Napja, amelyen hagyományosan teljes búcsút lehet nyerni valamennyi ferences
templomban. Szerdán 11 órakor a Porciunkula Angyalos Boldogasszony templomban mutatott
be ünnepi szentmisét José Rodríguez Carballo ferences generális atya. Délután Assisi
lakosai elzarándokoltak a szentélybe, hogy teljes búcsút nyerjenek és részt vegyenek
a vesperás szertartásán, amelyet Domenico Sorrentino, a város püspöke vezetett.
A
bűnbocsánat hagyományának eredete 1216-ra nyúlik vissza, amikor e napon Szent Ferencnek
megjelent Jézus Krisztus a kis templom oltárán. Ferenc így imádkozott: „Szentséges
Úr, alázatos és bűnös szolgádként arra kérlek, hogy mindazoknak, akik fölkeresik ezt
a templomot, megbánták bűneiket és meggyóntak, add meg a teljes bűnbocsánat nagylelkű
ajándékát”.
Amikor III. Honorius pápa megkérdezte tőle: - De Ferenc, hány
évre kéred a teljes búcsút? - Ferenc így válaszolt: Szentatya, én nem éveket, én lelkeket
akarok. Augusztus 2-a azóta a Bűnbocsánat Napja Assisiben és minden idők hívei számára
a kiengesztelődés fontos mozzanatává vált. A teljes búcsút úgy nyerhetik el a hívek
maguk vagy az elhunytak számára, hogy nyolc nappal előtte vagy utána szentgyónást
végeznek, áldoznak és a következő imákat elmondják: a Hiszekegyet, hogy megerősítsék
keresztény identitásukat; a Miatyánkot, hogy emlékezzenek Isten gyermekeinek méltóságára,
amelyet a keresztségben kaptak. Ezen kívül el kell mondaniuk egy imát a Pápa szándékára
az egyházhoz való tartozásuk jeleként, és egy fohászt a Szentatyáért.
Az eseményen
több száz fiatal vesz részt, akik gyalogos zarándoklaton érkeztek Assisibe. Mottójuk
olasz nyelven egy szójáték (Il cammino si fa PerDono), ami magyarul annyit jelent,
hogy "A megbocsátásért végzett zarándoklat ajándék".
A ferences zarándoklat
olasz országos koordinátora, Renato del Bono testvér a Vatikáni Rádiónak elmondta,
hogy a gyaloglás az élet lényegét idézi.
Renato Del Bono: Egy zarándoklat
esetében a gyaloglás szembesít minket a dolgok értékével: maga az a tény, hogy vinni
kell a hátizsákot, amibe csak a legszükségesebb dolgok férnek bele, az, hogy rájövünk
saját korlátainkra, a vízhólyagok a talpunkon, vagy az, hogy segítséget kell kérnünk
a mellettünk haladó testvérünktől, és hogy hiányzik mindaz a kényelem, amit egyébként
magától értetődőnek veszünk... - sorolta a ferences testvér.
VR: A felfokozott
ritmusú életből, amelyben az üresség, a csend félelmet kelt és igyekszünk azt sokféle
tevékenységgel kitölteni, egyszer csak megtapasztaljuk a dolgok lényegi voltát...
Renato
Del Bono: Emlékszem, egyszer egy fiú mély válságba került önmagával, mert ő, aki kívülről
macsó férfi látszatát keltette és soha nem kényszerül rá, hogy másoktól kérjen, azt
mondta nekem: "Atyám, életem legnagyobb élménye volt ez a zarándoklat, mert rájöttem,
hogy milyen nagy szükségem van másokra, és hogy nem vagyok elég önmagamban". Ez tehát
az együtt-gyaloglás szépsége!