„A pap lelkipásztor, nem pedig a sacrum bürokratája” – A Pápa válaszolt az észak-olasz egyházmegyék papjainak kérdéseire

A pap elsősorban lelkipásztor és egy olyan egyházat szolgál, amellyel a világi hatalmak mindig szemben álltak. Az egyház arra kapott meghívást, hogy közel álljon híveihez, tanúságot téve Isten Szaváról, amelyen a hit alapul. A hit nem bonyolult dogmák összessége, hanem mindenki számára hozzáférhető. Ugyanígy egyszerűek azok az utak is, amelyek elvezetnek a hithez: a keresztény élet tanúságtétele, a Szentírás ismerete, a Szűzanya és a szentek jelenléte, a plébániai közösségek életereje – ezekkel a szavakkal foglalta össze az Avvenire c. olasz katolikus lap szerdai száma a Szentatya és a két észak-olasz egyházmegye 400 papja közötti keddi párbeszédet, amelyre az auronzo-i templomban került sor őszinte, nyitott légkörben. Ez volt a Szentatya harmadik, egyben utolsó nyilvános programja nyaralása során a Dolomitokban. A Pápa pénteken tér vissza Róma Ciampino repülőterére, ahonnan autón tovább folytatja útját a Castel Gandolfo-i nyári rezidenciára.

A papokkal való találkozón a legnagyobb teret a fiatalok erkölcsi képzésének szentelték. A Pápa megállapította: egy olyan világ, amelyben nincs jelen Isten, az önkényuralom birodalmává válik. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy hirdessék Istent a fiatal nemzedékeknek, tanítsák meg őket az emberi élet méltóságának tiszteletben tartására. A Szentatya a fejlődéselmélet (evolucionizmus) és a teremtés kapcsolatáról szólva arra mutatott rá, hogy a fejlődéselmélet önmagában véve nem ad magyarázatot a nagy kérdésekre, mint például arra, hogy honnan származik az emberi személy méltósága. Létezik ugyanis egy Teremtő értelem, amelyről a világegyetem nagy összhangja tanúskodik. Számos fiatalt ellenben olykor egészen az öngyilkosságig menően sújt kudarcélmény. Segíteni kell őket abban, hogy a világegyetem harmóniájában megtalálják életük értelmét – mondta a Szentatya.

A papi életre vonatkozóan a Pápa azt emelte ki, hogy a papok nem a sacrum, a szent dolgok hivatalnokai, a kereszténység pedig nem komplikált dogmák összessége. Ha az a kérdés merül fel, hogyan vigyék el a „hit vizét” a mai emberiségnek, amely látszólag nem szomjúhozza a természetfelettit, akkor a válasz mindenekelőtt a Jézus Krisztusban hozzánk közel álló Isten. A Pápa arra buzdította a papokat, hogy a híveket alaposan készítsék fel a keresztség, a bérmálás és a gyónás szentségeire. A kereszténység nem azt jelenti, hogy az istenséget választva rögtön kizárjuk az emberséget, hanem azt, hogy a tekintetünket az égre szegezve kell a földön élnünk.

A Pápa a muzulmán bevándorlókkal folytatott párbeszéd témája kapcsán emlékeztetett rá, hogy az ősegyház is kisebbségben volt, és nemcsak a keresztényeknek kell szembesülniük a világban jelenlévő különféle nézetekkel. Szent Péter nyomán arra buzdította a papokat, hogy a nem keresztényekben is ismerjék fel testvéreiket.

Az újraházasodott elváltak problémáját érintve a Szentatya mindenekelőtt a házasságra való felkészítés szükségességét hangoztatta. Segíteni kell a válságban lévő házaspárokat, illetve a semmisség kimondásánál ellenőrizni kell, hogy a házasság szentségi volt-e vagy sem.

Az egyház alázatos és mindig szembe találja magát a világi hatalmakkal. Ennek ellenére mindig képes arra, hogy megtalálja útját a történelemben, triumfalizmus nélkül. Az egyház talán lassan nő, de növekedését nem a számadatok, és statisztikák nyomán kell lemérni, amelyek felületes szempontok, hanem életerejét és teremtő képességét kell megvizsgálni. A zsinat tapasztalatai meghozzák gyümölcseiket – mondta a Szentatya - emlékeztetve az akkori idők nagy reményeire. Az egyház az első zsinatok után is nehéz időket élt át, mint ahogy a II. Vatikáni zsinat utáni időszakot is nagy kulturális és történelmi törés jellemezte, mint a nyugati kultúra 68-as válsága, amelyet a 89-es mély átalakulások, a kommunista rezsimek összeomlása követett.