2007-07-05 18:15:45

A Szentatya május 24-ét, a Kínában nagy tiszteletnek örvendő sesani Szűzanya emléknapját jelölte ki az ország helyi egyházáért tartandó ima napjául


XVI. Benedek pápának a kínai hívekhez írt leveléről szólva annak történelmi jellegét, újdonságát hangsúlyozta rádiónknak adott interjújában Agostino Giovagnoli professzor, a milánói Katolikus Egyetem Jelenkori Történeti Tanszékének docense.
Mivel a levél hivatalosan a Kínai Népköztársaság katolikusainak szól, ez azt jelenti, hogy már címében utalást tesz a kommunista államra. Az is újdonság, hogy nem tesz különbséget az ún. „hivatalos” és „földalatti” egyház között, hanem minden kínai katolikushoz fordul. A legnagyobb újdonság azonban az, hogy a katolikusokat egységre szólítja fel a kiengesztelődés, az egyetértés, a kölcsönös megbocsátás révén. A Pápa új utat jelöl meg a kínai katolicizmus számára, feloldva némileg azt az állandó feszültséget, amely az utóbbi 50 évben a katolikus jelenlétet Kínában elkísérte. A levél egyes részei kifejezetten merésznek mondhatók, például, amikor arra buzdítja a katolikusokat, hogy törekedjenek a hatóságok általi elismerésre. Teljesen szemben áll a hidegháború logikájával. A levélben sok idézetet találunk II. János Páltól és magától XVI. Benedek pápától, nincs viszont egyetlen idézet sem a II. vatikáni zsinat előtti időkből.
A levélben a Szentatya május 24-ét a kínai helyi egyházért tartandó ima napjául jelöli ki. Ez a nap a sesani Szűzanya emléknapja, akit minden kínai katolikus nagy tisztelettel vesz körül. Sesan a sanghaji egyházmegyében található, itt működik az egyházmegye szemináriuma is. Ez az imanap is még jobban megerősíti tehát az egyház egységének gondolatát, katolikus mivoltát, amelyet XVI. Benedek pápa különösen hangsúlyozni kívánt levelében, mind a helyi egyház, mind az egyetemes egyház viszonylatában – tette hozzá rádiónknak adott nyilatkozatában Agostino Giovagnoli történész, a milánói Katolikus Egyetem professzora.







All the contents on this site are copyrighted ©.