A Szentatya katekézise a szerdai általános kihallgatáson Szent Cipriánról

Szerda délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa Szent Ciprián karthágói vértanú püspökről tartotta katekézisét. A harmadik században élt főpásztor, Afrika első vértanú püspöke gazdag pogány családban született 200 körül. 35 éves korában tért meg a keresztény hitre. Ő maga mondja el megtérése történetét Donatuszhoz c. írásában. Megtérése után nem sokkal részesült a papságban, majd 248-49 körül Karthágó püspökévé választották. 250-ben-ben a Decius császár féle üldöztetéssel, majd 257-58-ban a Valerianus-féle keresztényüldözéssel kellett szembenéznie. Decius különösen kegyetlen üldöztetése után Cipriánnak nagy erőfeszítésekkel sikerült csak visszaállítania a fegyelmet a keresztény közösségben. Az ún. „lapsi”-k, vagyis azok a „bukott” keresztények, akik az üldöztetés idején átálltak az üldözők oldalára, szerettek volna visszatérni a hívek közösségébe. A visszavételükről folyó vita megosztotta a karthágói keresztényeket. Ezekhez a nehézségekhez csatlakozott még a súlyos pestisjárvány, amely 252-ben tört ki Afrikában. A Pápa megemlítette még azt a heves vitát, ami Ciprián és István pápa között dúlt a keresztény eretnekek által kiszolgáltatott keresztség érvényességét illetően.
Szent Ciprián szigorú, de nem hajthatatlan magatartást tanúsított a „bukott” keresztényekkel szemben. Megadta számukra a megbocsátás lehetőségét, példaadó vezeklés után. Rómával szemben szilárdan megvédte az afrikai egyház egészséges hagyományait, rendkívül emberséges volt és hiteles evangéliumi lelkület hatotta át, amikor arra buzdította a keresztényeket, hogy nyújtsanak testvéri segítséget a pogányoknak a pestisjárvány idején. Mértéktartásra intette a híveket a földi javak birtoklását illetően, hajthatatlan volt a romlott erkölcsök, az erkölcsös életre káros bűnök elleni küzdelemben, különös tekintettel a fösvénységre.
Ciprián számos írása, levele maradt ránk, amelyek mindig szorosan kapcsolódnak lelkipásztori szolgálatához – folytatta katekézisében XVI. Benedek pápa. A teológiai fejtegetések helyett inkább a közösség építését, a hívek helyes magatartását tartotta szem előtt. Legkedvesebb témája az egyház volt. Megkülönböztetett látható, azaz hierarchikus, valamint láthatatlan, vagyis misztikus egyházat, de szilárdan hirdette, hogy az egyház egyetlen, és Péterre épül. „Az egyház egységéről” szóló írásában is fáradhatatlanul ismételte, hogy aki elhagyja Péter székét, amely az egyház alapja, csalódik, ha azt hiszi, hogy az egyházban marad. Nagyon jól tudta és erőteljes szavakkal megfogalmazta, hogy „az egyházon kívül nincs üdvösség”. Az egység az egyház lényegéhez tartozik, jelképe Krisztus varratlan köntöse, tökéletes megvalósulása pedig az Eucharisztiában van. „Csak egy Isten és egy Krisztus van” – hirdette. Végül a Szentatya Ciprián imáról szóló tanítását elemezte. „Különösen szeretem „Az Úr imájáról” (De oratione dominica) c. könyvét, amely sokat segített engem abban, hogy jobban megértsem, és jobban imádkozzam a Miatyánkot” – mondta a Pápa. Az Úr imája arra tanítja a keresztényeket, hogy ne pusztán önmagukért imádkozzanak, hanem többes számban, közösségben kérjék az Urat, az egész népért, hogy mindnyájan egyek legyenek. A személyes és liturgikus ima tehát szorosan összefüggnek egymással. Egységük abból a tényből adódik, hogy Istennek ugyanarra a Szavára válaszolnak. A keresztény a Miatyánkhoz imádkozik, még szobájában, zárt ajtók mögött is, mert tudja, hogy minden körülmény között, ugyanannak a Testnek az egyik tagját képezi.
Ciprián végül ahhoz a termékeny teológiai-spirituális hagyományhoz tartozik, amely a szívet tekinti az ima kiváltságos helyének. A Biblia és az Egyházatyák szerint ugyanis a szív az az ember legbensőbb része, ahol Isten lakik. Itt jön létre a találkozás Isten és az ember között, itt szólnak egymáshoz Isten és az ember.
„A mi szívünk is hallja meg Isten szavát” – mondta végül katekézisében a Szentatya. Olyan nagy szükségünk van rá! Csak így tapasztalhatjuk meg maradéktalanul hogy Isten az Atyánk, az egyház pedig, Krisztus szent Jegyese, valóban az Édesanyánk.