A keresztények reménységének alapja Krisztus feltámadása – mondta XVI. Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson

A Szentatya folytatta az ókeresztény egyház nagy alakjairól szóló katekézisét, amelyet, - amint arra beszéde elején emlékeztetett – brazíliai apostoli látogatása miatt szakított meg.
Az ókeresztény egyház tanítói a hit mesterei a mi számunkra is és tanúskodnak a keresztény hit örökös időszerűségéről – mondta a Pápa. Ez alkalommal a karthágói születésű Tertullianus életművét idézte fel, aki a második század végén és a harmadik század elején élt és a latin nyelvű keresztény irodalom, teológia megteremtője volt. Munkássága olyan meghatározó gyümölcsöket termett, amelyeket nem becsülhetünk alá. Hatása több síkon fejlődik tovább: a nyelvezet szintjén, a klasszikus kultúra érvényre juttatásában, a „keresztény lélek” önazonosságának meghatározásában, A Pápa utalt rá, hogy nem ismerjük Tertullianus születésének és halálának pontos idejét, tudjuk viszont, hogy a második évszázad vége felé pogány szüleitől és tanítóitól szilárd retorikai, filozófiai, jogi és történelmi képzést kapott. A vértanúk példája nyomán vette fel a kereszténységet, leghíresebb írásait 197 körül kezdte el közzé tenni. Az igazság túlságosan egyéni keresése fokozatosan arra késztette, hogy elhagyja az egyházat és a montanista szektához csatlakozzon. Gondolatvilágának eredetisége és nyelvezetének hatékonysága azonban kiemelkedő helyet biztosítanak számára az ókeresztény irodalomban.
Mindenekelőtt apologetikai írásai váltak híressé. Ezekben két fő szándék nyilvánul meg: az egyik, hogy megcáfolja azokat a súlyos vádakat, amelyekkel a pogányok illették az új vallást, a másik pedig az evangélium üzenetének közvetítése, párbeszédben kora kultúrájával. Legismertebb műve, a 197-ben írt „Apologeticus” leleplezi a politikai hatóságok igazságtalan magatartását az egyházzal szemben. Elmagyarázza és védelmezi a keresztények tanítását és szokásait, rámutat az új vallás és kora fő filozófiai irányzatai közötti különbségekre, a Lélek győzelmére, aki az üldözők erőszakával szembeállítja a vértanúk szenvedését és türelmét – mondta a Pápa, idézve Tertullianus híres mondását: semen est sangui christianorum – „A keresztények vére a kereszténység magvetése”. A vértanúság, az igazságért való szenvedés végül is győzedelmeskedik és hatékonyabb, mint a totalitárius rendszerek kegyetlensége és erőszaka.
Tertullianus azonban, mint minden jó apologéta, érezte annak az igényét is, hogy pozitív módon közvetítse a kereszténység lényegét. Ezért alkalmazta a spekulatív módszert, hogy bemutassa a keresztény dogma ésszerű alapjait. Azokat módszeresen elmélyítette, kezdve a „keresztények Istene” leírásával. „Mi az egyetlen Istent imádjuk” – írta.
Tertullianus továbbá óriási lépést tett a Szentháromság dogmáját illetően.
Ő vezette be a „három egylényegű személy” kifejezést, illetve ő fogalmazta meg helyesen a Krisztusban lévő két természet misztériumát is, azt tanítva, hogy a két természet összekapcsolódik az „Isten és ember Jézusban”.
A Szentlélek személyes és isteni jellegéről azt tanította, hogy megszenteli mindazok hitét, akik hisznek az Atyában, a Fiúban és a Lélekben. Tertullianus számos szövegében olvashatunk továbbá az egyházról, amelyet mindig „anyaként” ismer el. A montanizmushoz való csatlakozása után sem felejtette el, hogy az egyház hitünk és keresztény életünk Anyja. Foglalkozott továbbá a keresztények erkölcsi magatartásával és az eljövendő élet témájával is. Írásai azért is fontosak, mert tanúskodnak a keresztény közösség élő hitéről, arról, hogy mit jelentett az akkori hívők számára Mária, az Eucharisztia, a házasság, a kiengesztelődés szentsége, a péteri primátus, az ima. Tertullianus korában az üldöztetések idején, a keresztények elenyésző kisebbséget alkottak. Az Apologéta reményre buzdította őket, amely nem egy elszigetelt erény, hanem az egész keresztény létet áthatja. Reménységünk, hogy a jövő a miénk, mert a jövő maga Isten. Az Úr feltámadását úgy mutatta be, mint jövő feltámadásunk alapját, amely a keresztények bizalmának fő tárgya: „A test majd feltámad, az egész test” – szögezte le Tertullianus.
Emberi szempontok szerint mindenképpen drámainak nevezhetjük Tertullianus életútját – folytatta katekézisében a Szentatya. Az évek múlásával egyre igényesebbé vált a keresztényekkel szemben. Minden alkalommal, főleg az üldöztetések idején, hősies magatartást várt el tőlük. Merev maradt álláspontjaiban és nem fukarkodott súlyos bírálatokban, így mindenkitől elszigetelődött. A Pápa hozzátette, hogy még ma is számos kérdés megválaszolatlan Tertullianus teológiai és filozófiai gondolatait illetően, és arra vonatkozóan, hogy milyen magatartást tanúsított a politikai intézményekkel és a pogány társadalommal szemben. A Szentatya hangsúlyozta, hogy Tertullianus rendkívül nagy személyiség volt erkölcsileg és intellektuálisan, ugyanakkor hiányzott belőle az egyszerűség, az alázat, hogy beilleszkedjen az egyházba, hogy elfogadja annak gyengeségeit, hogy toleráns legyen önmagával és másokkal. Egy nagy teológus alapvető jellemvonása az alázat, hogy elfogadja az egyház és saját gyengeségeit, mert csak Isten valóban szent. Nekünk azonban mindig szükségünk van a megbocsátásra – hangsúlyozta a Pápa.
Rámutatott, hogy az afrikai teológus az egyház első korszakának érdekes tanúja marad. Abban a korban élt, amikor a keresztények egy „új kultúra” hiteles alanyai voltak. Tertullianus híres megállapítása, hogy „a lélek természeténél fogva keresztény” – anima naturaliter christiana. Ez azt jelenti, hogy örökös folytonosság áll fenn a valóban emberi és a keresztény értékek között. Másik megfontolása, amely közvetlenül az evangéliumból származik, az az, hogy a keresztény még ellenségeit sem gyűlölheti. A hit arra kötelez, hogy az erőszakmentesség legyen életünk szabálya és ez ma is drámai módon időszerű, ha a vallások közötti heves vitára gondolunk – mondta még szerda délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.