2007-05-26 18:12:37

Az evangelizálás legyen a mozambiki helyi egyház elsődleges feladata – mondta XVI. Benedek pápa az ország ad limina látogatáson lévő főpásztorainak


Szombaton délelőtt a Pápa közös kihallgatáson fogadta a dél-kelet afrikai ország főpásztorait, akikkel a hét folyamán már egyenként is találkozott. Beszédében kitért azokra az összetett akadályokra, amelyek megnehezítik a helyi egyház evangelizáló tevékenységét az erőforrásokban rendkívül gazdag, és mégis teljes szegénységben élő ország hívei körében. Mint ahogy Tomé Makhweliha érsek, a mozambiki püspöki konferencia elnöke beszámolójából kiderült, az országot olyan problémák sújtják, mint az általánossá vált korrupció, a bűnözés nagy aránya, a munkaerő és a nők kizsákmányolása, a kábítószer- és emberkereskedelem. A mozambiki főpásztor a jelenlegi nemzetközi gazdasági rendre utalva megállapította, hogy azt a multinacionális vállalatok és a globalizáció irányítja.

A Szentatya ebben a kritikus helyzetben arra szólította fel a mozambiki püspököket, hogy egyházmegyéikben atyai figyelemmel kövessék híveik emberi és vallási életét, álljanak papjaik mellé, vezessék és bátorítsák őket nehéz lelkipásztori munkájukban. Juttassák érvényre továbbá az egyházi mozgalmakat és az új közösségeket, amelyek gondviselésszerűek a missziós lendület megújulása szempontjából. XVI. Benedek pápa arra buzdította a mozambiki főpásztorokat, hogy mélyítsék el a hitet minden rendelkezésükre álló eszközzel, fordítsanak nagy gondot a fiatalok és felnőttek katekézisére, a liturgiára és az inkulturációra. Az alapos képzés hiányában a hit és a vallásgyakorlat felszínessé válik, és nem tudja megfelelően ellensúlyozni a vallási közömbösséget, a materializmust és az újpogányságot. Ezek mind olyan jelenségek, amelyek ma a fogyasztói társadalmakat jellemzik.

Minden keresztény küzdjön az igazságtalanságok ellen, járuljon hozzá a hátrányos helyzetűek életszínvonalának emeléséhez, neveljen a helyes erkölcsökre, a türelemre, a megbocsátásra és a kiengesztelődésre. A püspökök őrizzék meg azt a szabadságot, amely az egyház sajátja prófétai küldetése teljesítésében, továbbra is különböztessék meg világosan a lelkipásztori küldetést a politikai hatalom programjaitól. Végül XVI. Benedek pápa a család és a keresztény házasság támogatásának szükségességét hangsúlyozta, mivel a modernnek nevezett társadalom, amelyet a szexualitás és az individualizmus hat át, mindkettőt nehéz próbára teszi.








All the contents on this site are copyrighted ©.