Erdő Péter bíboros a CCEE elnökeként beszédet mondott az aperecidai püspöki közgyűlésen

Erdő Péter bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke május 14-én felszólalt a Latin-amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák V. közgyűlésén, amelyet előző nap nyitott meg XVI. Benedek pápa a brazilok nemzeti kegyhelyén, Aparecidában.
A magyar prímás az európai püspöki karok nevében nagy szeretettel köszöntötte a latin-amerikai földrészen élő és missziós tevékenységet folytató testvéreinket, majd mély szolidaritásáról biztosította a helyi egyházat. Mint mondta, ez a szolidaritás egyrészt a Jézus Krisztusba vetett hitünkből és személye iránti szeretetünkből fakad, de van más oka is.
"A kommunizmus bukása óta Kelet-Európában mélyen megtapasztaltuk az isteni gondviselést és földrészünk változását. Egyrészt kibővül az Európai Unió, mely megkísérli modernizálni az életet, a gazdaságot és a társadalmat, olykor felületesnek tűnő értelemben. Tanúi vagyunk annak, hogy az emberi értékek, főként a keresztény értékek sajátos kihívással találják szembe magukat. Sokan nem akarnak tudomást venni kultúránk keresztény és vallási gyökereiről, még akkor se, ha ez a kultúra különleges módon összeköt bennünket, mind Európát, mind pedig Latin-Amerikát. Ez a kultúra adta meg az egyház egységét a múltban és ma is a világ e nagy térségeiben. Kulturális szempontból a keresztény örökség jelen van egész Európában. Ezen felül jelen van az egész európai kultúrkörben, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, egészen Szibériáig és Vlagyivosztokig.
Másrészt - folytatta beszédében Erdő Péter bíboros - a társadalomban és a közéletben bizonyos fogalmak, köztük a felvilágosodás korában kikiáltott egyes emberi jogok úgy tűnik, hogy elveszítik eredeti jelentésüket, és bizonyos esetekben átadják helyüket az úgynevezett "harmadik generációs emberi jogoknak". Ezért számos társadalmi intézmény, amely meggyőződésünk szerint ahhoz a természeti rendhez tartozik, amely maga a Teremtő szándékára jött létre, elveszteni látszik jelentőségét és nem kevés európai esetében visszautasításra talál. Ugyanakkor a 17-18 évvel ezelőtti politikai változás, az európai földrész mesterséges kettészakításának megszűnése egy sor nagyon mély tapasztalattal gazdagította a közép-kelet európai híveket, főként a keresztényeket - magyarázta Erdő Péter bíboros, majd így folytatta: Mindig is tudtuk, hogy ez a régió a nyugati világ, a nyugati kultúrkör peremét jelentette. Ebben az értelemben sok latin-amerikai és európai történész kiemelte azt a hasonlóságot, amely a nyugati világ e két peremvidékének társadalmi és kulturális helyzete között fennáll.
A XX. századtól kezdve ezeket a térségeket a szekularizáció jellemezte, és ezen túl különös jelentőséget öltött a szabadpiac. Ez a helyzet elszegényített egyes népeket és régiókat, leállítva a gazdasági fejlődést és pusztítva a környezetet - még ha különböző formában is. A XX. században teljesen új módon vetődött föl a társadalmi igazságosság kérdése, amit két erőszakos ideológiai megoldással kíséreltek orvosolni. Előbb a nácizmus, majd ezt követően a kommunizmus, vagyis a valós szocializmus. Amint azt e népek tapasztalata mutatja, egyik megoldási kísérlet sem tudta megszabadítani az embert saját magától, a bűn következményeitől, saját önzésétől, vagyis a kizsákmányolástól és az elnyomástól - fejtette ki a magyar prímás.
Igaz, hogy egyes szocialista országok esetében például létezett egyfajta egyenlőség bizonyos javak elosztásában, de nagyon jól tudjuk, hogy az egyenlőség nem esik egybe feltétlenül az igazságossággal. Az sem biztos, hogy az a fajta nyugalom, ami egy nyilvánvaló elnyomás eredménye, képes elfeledtetni a szabadság hiányát. És így elérkeztünk az úgynevezett "rendszerváltáshoz", amely senki számára nem hozta magával a javak visszaszolgáltatását. Néhány kivétellel, a gazdálkodók nem kapták vissza földjeiket, a kézművesek és iparosok nem kapták vissza tulajdonukat és termelőeszközeiket.
Az történt, hogy a nemzeti vagyont nemzetközi vevőknek adták el áron alul, ezért ma a társadalom nagy része rendkívül függő és bizonytalan helyzetben találja magát saját hazájában és nem képes elérni azt a termelési színvonalat, amely versenyképessé tenné a nagy nyugati cégekkel. Ezek a vállalatok, a maguk részéről teljes szabadságot élveznek, hogy megszerezzék a hatalmat az ipar felett, a kutatás lehetőségét, beleértve a mezőgazdaságot is, valamint módjukban áll, hogy befolyást gyakoroljanak a tömegtájékoztatási eszközökre és a kultúra különböző területeire.
Így, klasszikus értelemben véve a társadalmi igazságtalanság új és rendkívül komoly elemei jönnek létre. A kommunizmus idején több nemzedék nagyon keményen dolgozott és bár alulfizetettek voltak, jogilag is biztosították számukra az ingyenes orvosi ellátást, gyermekeik ingyenes oktatását és a szerény nyugdíjat. Ezek a nemzedékek semmit sem kaptak cserébe a sokévi munkájukért, az általuk termelt javakért nem kaptak megfelelő fizetést. Semmit sem kaptak cserébe, amikor javaikat államosították és most azt látják, hogy a jelenlegi társadalmi rendszer anakronisztikus, nem felel meg a nyugati rendszereknek.
Ezeket a társadalmakat ma tehát az a kísértés fenyegeti, hogy elfeledkeznek kötelességeikről a lakosság nagy részét illetően, azok iránt, akik munkájukkal hozzájárultak az egész nemzeti vagyon megteremtéséhez, fenntartásához és működéséhez. Olyan kérdésről van szó, amely nemcsak az irgalmasságot, hanem szoros értelemben véve az igazságosságot is érinti. Viszont amikor az evangéliumban olvassuk az Irgalmas Szamaritánus történetét, szemünk előtt látjuk annak a példáját, hogy a keresztényeknek hogyan kell viselkedniük a világ igazságtalanságaival szemben.
Mindenekelőtt az első feladatunk az, hogy segítsünk mindenben és mindenütt lehetőségeinkhez képest. Európa helyi egyháza, különösen a nyugati országok rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyekkel jelentős társadalmi intézményeket létre lehet hozni és fenn lehet tartani, továbbá adományok révén is kifejezhetik szolidaritásukat a világ többi részének lakosságával.
A kontinens másik felének eltérő történelemben volt része. Itt az egyház nem rendelkezik azokkal a gazdasági eszközökkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jelentősen hozzájáruljon a társadalmi segélynyújtáshoz, hogy segítsen a társadalom problémáinak megoldásában. Az, amit tehetünk és amit meg kell tennünk, az az, hogy személyes, közvetlen és konkrét segítséget nyújtsunk. Ezt a segítséget bármely keresztény nyújthatja személyes jelenlétén keresztül, azáltal, hogy megnyitja szívét másoknak: az időseknek, betegeknek, a nagycsaládosoknak és minden kiábrándult személynek vagy azoknak, akikkel rosszul bánnak a történelemnek ebben a szakaszában.
Ismételten hangsúlyozzuk az egyház társadalmi tanítását, még akkor is, ha egyesek azt hiszik, hogy földrészünkön nem könnyű dologról van szó, mivel kevesen vannak azok a hívek, akik valóban készen állnának arra, hogy kövessék ezt a tanítást. Van, aki azt hiszi, hogy nem lesz könnyű a gyakorlatban megvalósítani azt, amit az egyház tanít az igazságosságról, a termelésről, a szolidaritásról és a személy szabadságáról.
Európa jelenleg demográfiai válságot él át. II. János Pál több ízben is szólt a halál kultúrájáról. A születések száma csaknem minden európai országban katasztrofálisnak minősíthető. Nem pusztán arról van szó, hogy kerülni kell a jogtalan vagy erkölcsileg elfogadhatatlan emberi magatartásokat, hanem szeretni kell a gyermekeket és mindenekelőtt az életet, fogantatásának pillanatától kezdve egészen a természetes halálig. Sajátosan keresztény kötelesség, hogy szolidárisak legyünk a kritikus helyzetben lévő anyákkal, családokkal, betegekkel, idősekkel vagyis minden arra rászoruló személlyel.
Európában sokan reménykedve és tisztelettel tekintenek Latin-Amerika felé, amely egy fiatal földrész és rendkívül erős ősi vallási értékek őrzője. Ezért számunkra vigasztalást jelent, hogy ismerjük testvéreink hitét, erőfeszítéseit, tapasztalataikat, amelyekkel szembe néznek a nehézségekkel és a mai világ kihívásaival, hiteles keresztény lelkiség szerint.
Kérjük az Urat, hogy hűségesek maradhassunk a kapott katolikus örökséghez, Jézus Krisztus személyéhez, az általa ránk hagyott kegyelem és hagyomány teljes gazdagságához, hogy mindnyájan együtt, a Szentlélek világosságával megtalálhassuk azokat az utakat, amelyek keresztény módon oldják meg napjaink nehézségeit.
Ehhez az elkötelezettségünkhöz kérjük az Urat, hogy segítsen megélni a valódi szolidaritást és segítsen bennünket növekedni egymás kölcsönös megismerésében. Az Úr gazdagítson és támogasson bennünket hitbeli testvéreinkkel való kapcsolataink révén. Ezért ezekben a napokban, Európában még buzgóbban imádkozzunk a CELAM és Latin-Amerika egész egyházának közgyűléséért.