2007-05-14 17:14:51

Egy millióan gyűltek össze a család védelmében Rómában


Május 12-én, szombaton a lateráni Szent János székesegyház előtti hatalmas tér és a környező utcák olasz családok, szülők és gyermekek, katolikus mozgalmak színes forgatagával telt meg: több, mint egymillióra becsülik a Family Day - Családi Nap elnevezésű rendezvény résztvevőinek számát. Amint azt az esemény szóvivője, Savino Pezzotta elmondta: céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a család védelmére és tiltakozzanak az ellen a törvényjavaslat ellen, amely az azonos neműek kapcsolatát a férfi és a nő házasságával egyenértékűvé akarja tenni. „Azért kell dolgoznunk, hogy a család megkapja az őt illető központi helyet, amelyet kulturális, politikai és társadalmi téren betölt. Ezért kell katolikusoknak és nem hívőknek egyaránt összefogniuk, hiszen a család nemcsak katolikus érték”. Angelo Bagnasco érsek, az olasz püspöki konferencia elnöke a Family Day-t a család értékéről való tiszteletteljes és örömteli tanúságtételnek nevezte.







All the contents on this site are copyrighted ©.