2007-05-03 17:01:10

XVI. Benedek pápa május 4-én fogadta Mohamed Khatami volt iráni elnököt


A Szentatya pénteken délelőtt 11 órakor fogadta Mohamed Khatamit.
Angelo Mottola érsek, iráni apostoli nuncius pozitív jelnek tekinti a volt iráni elnök vatikáni látogatását a vallásközi párbeszéd és a társadalmi együttélés szempontjából. A találkozót már 2006 novemberére kitűzték, de a kialakult nemzetközi helyzet miatt végül elnapolták.
A volt iráni elnök május 3-10. között tartózkodik Olaszországban. Többek között részt vesz a Pápai Gergely Egyetemen rendezett nemzetközi konferencián, amelynek címe: „Kultúraközi párbeszéd: kihívás a békéért”.
Mohamed Khatami 1943-ban született Iránban. Entellektüel, filozófus és politikus. 1980-82 között parlamenti képviselő, 1982-92 között kulturális miniszter, 1992-97 között az iráni Nemzeti Könyvtár felelőse valamint a Kulturális Forradalom Legfelsőbb Tanácsának tagja. 1997-ben választották az ország elnökévé, majd 2001-ben a nők és a fiatalok szavazatának köszönhetően újraválasztották. Nevéhez fűződik Iránban a reformok elindítása.
Mohamed Khatami volt iráni elnököt először II. János Pál pápa 1999-ben fogadta a Vatikánban. Khatami volt annak az iráni küldöttségnek a vezetője, amely 2005-ben II. János Pál pápa gyászszertartására érkezett a Vatikánba.
Iránban az államvallás az iszlám síita ága, de léteznek vallási kisebbségek is az országban, mint a keresztények, a zsidók. Az iszlám köztársaság 1979-es visszaállítása hamarosan súlyos nehézségeket és diszkriminációt eredményezett az iráni keresztény közösség számára. 1979-től az iszlám sajtó támadásokat intézett a katolikus szerzetesek, elsősorban a szaléziánusok ellen, majd minden külföldi papot, szerzetest és szerzetesnőt kiutasítottak az országból. Csak hosszú tárgyalások után vonták vissza a teheráni érsek azonnali kiutasítását. 1980-tól a hatóságok bezártak minden külföldinek nevezett katolikus iskolát. A keresztényellenes megnyilvánulások két formában jelennek meg Iránban: egyrészt diszkrimináció révén, másrészt asszimilációs törekvéseken keresztül, amelyeket elsősorban az oktatásban és a katonai szolgálat idején igyekeznek megvalósítani.
A Szentszék és Irán között 53 éve áll fenn diplomáciai kapcsolat. Az ország 66,5 milliós lakosságának 0,04%-a katolikus (25 ezer). 5 egyházi kerületben 5 püspök, 6 egyházmegyei és 11 szerzetes pap, 30 szerzetesnő, 3 állandó diakónus végez szolgálatot. Összesen 17 plébánia működik Iránban. Az egyház 17 oktatási és 7 jótékonysági intézményt tart fenn az országban.
 







All the contents on this site are copyrighted ©.