"Aparecida - Latin-Amerika órája" - P. Benkő Antal jezsuita pszichológus előadása
Mário França Miranda kedves brazil jezsuita rendtársam több éven át tagja volt a Nemzetközi
Teológiai Bizottságnak, most pedig tagja annak a pápa által kinevezett 13 teológusból
álló szakértő csoportnak, amely a CELAM 5. összejövetelén részt vesz a munkákban. Pater
França pár hónapja közzétett egy könyvet ezzel a címmel: „Aparecida – Latin-Amerika
órája.” Most ennek második részét ismertetjük, amely a világegyház és a latin-amerikai
helyi egyház kapcsolataival foglalkozik; rávilágítva annak a földrésznek sajátos problémáira,
ahol a világ katolikusainak csaknem fele él.
A II. Vatikáni Zsinat Latin-Amerikában
tényleges fordulatot jelentett az Egyház életében. Erről főleg a CELAM-nak Medellinben
(1968) és Pueblában (1979) tartott ülései tanúskodnak. Az Egyház elsődleges feladatának
tekintették a szegények és a fiatalok lelkipásztori gondozását. A felszabadítás teológia
különböző irányai néha szélsőséges irányba vezettek, amelyek visszatetszést váltották
ki az egyházi hatóságokban és rámutattak ideológiai befolyásokra vagy a hit igazságainak
reduktív értelmezésére. „A jelentős latin-amerikai teológusok által az utóbbi években
megtett útvonalak már nagyban csökkentették ezt a veszélyt”. A bázisközösségek Pueblában
kaptak püspöki elismerést és buzdítást.
Jóllehet általában elismerik, hogy
a latin-amerikai egyház virul, közel áll a néphez, fiatalok is jelentősen részt vesznek
életében és többen életük feláldozásával tanúskodtak hitük mellett, intézményeit mégsem
tudja eléggé összhangba hozni a társadalmi helyzettel. Legalább is a hivatalos Egyház
részéről nem sikerül eléggé kifejezni a liturgiában a sajátos népi keveredésekből
eredő igényeket. Ezért az ún. népi vallásosság igen gyakran a hivatalos egyházi tevékenység
mellett él a hívek körében. A bázisközösségeket is többen fenntartással nézik mind
kontinensünkön, mind azon kívül. „Bár a világ katolikusainak csaknem fele földrészünkön
él, nehézségek merülnek fel, amikor azt kérjük a Szentszéktől, hogy hallgassa meg
kéréseinket és kezdeményezéseinket.” A lelkipásztori tevékenységekhez szükséges alapirányok
megadásánál egyes püspökségek megelégszenek azzal, hogy hivatkoznak az általános tanítóhivatalra,
főként a pápai enciklikákra. Ez az önmagában helyes eljárás, megnehezíti azt, hogy
földrészünk a teológiai reflexió és a lelkipásztorkodás terén saját meglátásaival
járulhasson hozzá az Egyetemes Egyházhoz. „Mindenképpen sürgősnek tűnik, hogy az egyházi
rendezés jobban figyeljen kontinensünkre.” Mivel kontinensünk a krónikus paphiány
miatt számos közösségben csak igeliturgiát tarthatunk, hosszú távon fennáll annak
a veszélye, hogy ténylegesen eltűnik az Eucharisztiának, a keresztény közösség szívénnek
jelentősége,. „Nem érkezett le annak az ideje, hogy ehhez a latin-amerikai valósághoz
közelebb álló papi modellre gondoljunk? A katolikusok folyamatos csökkenésének egyik
oka nem keresendő éppen abban, hogy sokan hosszú ideig meg vannak fosztva papok jelenlététől?”
A latin-amerikai katolicizmus továbbá szenved attól is, hogy az eddigi eléggé
egységes keresztény társadalom helyett mindinkább pluralista és szekularizált társadalom
kezd kialakulni. Milyen változások lennének szükségesek földrészünkön az Egyházon
belül, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak? A sajátos problémák, nem kívánnak sajátos
megoldásokat? Elismerjük az európai egyházak hozzájárulását földrészünk hitéletének
kialakításában, folytatja megfontolásait França atya. Mégsem kerülheti el a kérdés
felvetését: „Nem lenne lehetséges, hogy elhagyjunk néhány intézményi elemet, amelyek
megfelelőek és hatékonyak voltak egy adott társadalmi kereten belül, és másokat vezessünk
be, amelyek jobban megfelelnek annak a helyzetnek, amelyben most be van beágyazva
Latin-Amerika Egyháza?” A kommúnió lényeges tartozéka az Egyháznak. Azonban az Egyetemes
Egyház nem különbözik az egyes helyi egyházaktól: ezekben és ezekért létezik. A kifejezés,
miszerint a Helyi Egyházak az Egyetemes Egyház képére vannak formálva, nem azt jelenti,
hogy a helyi egyházak nélkül létezne egy „ideális Egyház”, amelyet azoknak utánozniuk
kellene. „Minél inkább tartják tiszteletben a Helyi Egyházat, annak minden sajátos
gazdagságával, annál teljesebb az Egyház katolicitá-sa,” „A Helyi Egyház csak olyan
mértékben járulhat hozzá a többiek katolicitásához, amennyiben gátlások és félelmek
nélkül elismeri, becsüli, előmozdítja, kiértékeli és kifejezi azt, ami eredeti és
sajátos benne. Talán ütött az óra, hogy ez a Helyi Egyház, a maga szegénységében és
egyszerű életével a többi, főleg a nyugati egyházak segítségére legyen.”