2007-05-03 13:51:06

"A hit központi szerepet tölt be életemben" - nyilatkozta egy évvel ezelőtt Rosztropovics orosz csellóművész rádiónkban


Vasárnap eltemették Msztyiszlav Rosztropovics világhírű orosz csellóművészt, aki 2006-ban a Vatikáni Rádiónak adott interjújában vallott arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be életében a hit.
„Meg kell, hogy mondjam, hogy a hit kérdése alapvetően fontos, mindennél fontosabb életemben. Olyannyira hívő vagyok, hogy meg vagyok győződve arról, hogy bármit is teszek, valaki mindig vezet engem, hogy a jót tegyem. 1974-ben már 4 hónapja éltem száműzetésben és készültem első hangversenyemre. Már éppen készülni indultam a próbára, amikor meghívást kaptam feleségemmel együtt VI. Pál pápától egy általános kihallgatásra. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, de elhatároztuk, hogy elfogadjuk a meghívást. Nagyon sokan voltak. Amikor megérkeztünk, meglepetéssel fedeztük fel, hogy a Pápa sok minden tudott már rólunk. Nekem egy vatikáni érmét adott, feleségemtől pedig megkérdezte, ajándékozhat-e neki egy keresztet. Már búcsúzóban voltunk, amikor VI. Pál pápa ezekkel a szavakkal fordult felém: „Művész úr, a föld és az ég, közöttünk és Isten között egy hosszú lépcső vezet. Ön, Művész úr, az út felénél áll. De bármit is tesz, mindig előtte tegye fel a kérdést: ez a lépésem felfelé, vagy lefelé vezet?” A Pápának ez a gondolata ma is segítségemre van az életemben – mondta rádiónknak adott nyilatkozatában Msztyiszlav Rosztropovics. Amikor rájövök, hogy egy lépéssel lejjebb mentem a lépcsőn, tudom, hogy legközelebb három fokkal feljebb kell jutnom és mindig ezt az elvet követem.








All the contents on this site are copyrighted ©.