2007-04-25 17:20:22

„A Szentírás imádságos olvasásával és a következetes életvitellel az egyház szüntelenül megújul és megfiatalodik” – a Pápa katekézise


XVI. Benedek pápa, folytatva az ókeresztény egyház nagy személyiségeiről szóló tanítását, ez alkalommal Órigenész életét és munkásságát, teológiai újítását ismertette. Az alexandriai ókeresztény író, aki folytatta a múlt alkalommal tárgyalt Kelemen örökségét, meghatározó volt az egész keresztény gondolkodás számára. Tanítványai valóságos „mesterként” emlékeztek rá, mivel nemcsak ragyogó teológus volt, hanem példamutatóan tett tanúságot arról, amit tanított. Egész életében szüntelenül vágyott a vérkeresztségre, és végül részben teljesült kívánsága. A 250-ben kezdődött Decius-féle keresztényüldözés során börtönbe vetették, és kegyetlenül megkínozták. Ennek következtében halt meg Tyruszban 254-ben.

Mi volt az a visszafordíthatatlan újítás, amely Órigenész nevéhez fűződik a keresztény teológia és gondolkodás terén? – tette fel a kérdést XVI. Benedek pápa. Az, hogy hatalmas munkásságában – 320 könyve és 310 homíliája maradt az utókorra - megvalósította a teológia és az egzegézis közötti tökéletes összhangot. Tanításának fő jellemzője az a szüntelen felhívás, hogy a Szentírás szószerinti értelmezésén túllépve sajátítsuk el annak lelkiségét, hogy előrehaladhassunk Isten megismerésében. Érdeklődési köre kiterjedt a szentírás magyarázattól a dogmatikáig, magába foglalta a filozófiát, az apologetikát (hitvédelmet), az aszkézist és a misztikát, vagyis az egész keresztény életet. Hatalmas írói munkásságának központi magva a Biblia „hármas olvasata” volt.
Először is azzal a céllal olvasta a Szentírást, hogy minél jobban megbizonyosodjon a szöveg helyessége felől. A töredékesen fennmaradt Hexapla (Hatszoros szövegváltozat) c. főművében hat hasábban párhuzamba állította az Ószövetség szövegeit, a héber eredetit, a héber szöveg görög betűs átírását, illetve a különféle görög fordításokat, amelyek lehetővé tették számára a fordítások összehasonlítását. Ez volt tehát az első lépés: pontosan megismerni a Biblia szövegét. Másodszor: Órigenész módszeresen olvasta a Bibliát híres Kommentárjaival együtt. Sorról sorra haladva tanulmányozta, hogy pontosan megértse, mit akartak mondani a szent írók.

Végül Órigenész, már pappá szentelése előtt is, nagyon sok idejét szentelte a bibliai tanítás hirdetésének, a prédikációnak, mindig alkalmazkodva különböző összetételű hallgatóságához. Minden alkalmat megragadott homíliáiban is, hogy felhívja a figyelmet a Szentírás értelmének különböző dimenzióira. A „szószerinti” értelem mögött mélyebb jelentés húzódik, a második dimenzió az „erkölcsi” értelem, végül pedig a sorok „spirituális” jelentése. A Szentírás egysége azt jelenti, hogy mindig Krisztusról szól. A Szentlélek az, aki megérteti velünk a krisztológiai tartalmat és a Szentírás egységét a különbözőségekben – mondta a Szentatya, utalva rá, hogy „A názáreti Jézus” c. könyvében megpróbált rámutatni a Szentírás sokrétű dimenzióira korunk összefüggésében. Isten Szavát mindenekelőtt történelmi értelmében kell tiszteletben tartani. Ez az értelem Krisztus felé vezet el bennünket, és a Szentlélek világosságában megmutatja azt az utat, amely szerint élnünk kell.

Órigenész, a Számok könyvéhez írt egyik homíliájában ezt tanította: Számunkra, az Ó- és Újszövetség, értelmét tekintve mindig új. A bűnösök és azok számára, akik nem tartják tiszteletben a szeretetszövetséget, az Evangéliumok is elvesztik újdonságukat, öreggé válnak.
Órigenész arra emlékeztet bennünket, hogy a Szentírás imádságos olvasásával és következetes életvitellel az egyház szüntelenül megújul és megfiatalodik. Isten Szava ugyanis soha nem öregszik meg, soha nem merül ki értelme. Isten Szava, a Szentlélek művének hatására újból és újból elvezet bennünket a teljes igazságra. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adjon napjainkban olyan gondolkodókat, teológusokat, egzegétákat, akik felfedezik a Szentírás sokdimenziós jellegét, állandó időszerűségét, újdonságát. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy imádságos lélekkel olvashassuk a Szentírást, hogy valóban táplálkozzunk az élet igazi kenyerével, Isten Szavával – mondta végül szerda délelőtti katekézisében XVI. Benedek pápa.








All the contents on this site are copyrighted ©.