2007-04-23 18:31:54

„A feltámadt Krisztus ma is velünk van!” – mondta köszöntő beszédében XVI. Benedek pápa


A Szentatya köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, különösen azért, hogy érkezése alkalmából megszólaltatták az egyházmegye összes templomának harangját. Elmondta, hogy azért kívánta itt elkezdeni olaszországi lelkipásztori zarándokútját, mivel Vigevano volt az egyetlen lombardiai egyházmegye, amelyet szeretett előde, II. János Pál nem látogatott meg. Így most olyan, mintha az ő általa megkezdett utat folytatná, hogy hirdesse az olasz embereknek a régi és mindig új örömhírt, amely különös erővel visszhangzik ebben a húsvéti időszakban: „Krisztus Feltámadt! Krisztus él! Krisztus velünk van ma és mindörökké!”
A Pápa köszöntötte a városi vezetőket és mindazokat, akik hozzájárultak utazása előkészítéséhez. Külön megemlítette az Örökimádó nővéreket, akikkel megérkezése után találkozott: imádkozó jelenlétük szüntelen az Eucharisztia jelentőségére figyelmezteti az egész egyházmegyét. A Pápa köszöntötte az egyházmegye betegeit, a szenvedőket és a hátrányos helyzetűeket, fohászkodva számukra a Szűzanya pártfogásáért. A fiatalokat arra buzdította, hogy bízzák magukat a feltámadt Krisztusra, aki mindnyájukat követésére szólítja fel. A Krisztussal való barátságban tapasztalják majd meg az igazi örömet, amely értelmet és értéket ad az életnek.
A hamarosan kezdődő szentmise során – zárta végül beszédét a Szentatya – azért imádkozik majd a feltámadt Krisztushoz, hogy látogatása a közösség minden tagjában újítsa meg a lelki buzgóságot.








All the contents on this site are copyrighted ©.